Rendkívüli sebességgel terjed Magyarországon is a szamárköhögés, a legfrissebb hivatalos, heti fertőzési jelentés alapján már 76 gyanús esetet azonosítottak Magyarországon – írja a Portfolió.
Ezek a számok első hallásra ez nem tűnnek magasnak. A korábbi évek adatai szerint 2017 és 2023 között 0 és 15 eset között szóródott a kumulált esetszám az első 24 hétben.
Kapcsolódó
A bevizsgált mintákon túl pedig rengeteg felderítetlen eset lehet még az országban, mivel az érintettek (legyenek akár betegek, akár háziorvosok) nagyon gyakran nem ismerik fel a betegséget, hiszen egy olyan régi-új fertőzéssel állunk most szemben, amiről azt hittük, hogy a sikeres védőoltási programnak és a magas hazai átoltottságnak köszönhetően már rég eradikáltuk.
A lap szerint idehaza is volt több, a betegséggel összefüggésbe hozható csecsemő-haláleset. Közben a járványügyi hatóság a felfutó esetszámok ellenére 5 hónapja nem kommunikál a nyilvánosság felé, hivatalosan tehát még nem lehet járványról beszélni.
Most viszont újult erővel támad a pertussis betegség, melynek elsősorban a csecsemők vannak kitéve. A lapnak nyilatkozó szakértőn között konszenzus volt abban, hogy a mostani helyzet még inkább felértékeli a megelőzést, vagyis a védőoltás felvételét: mind a szamárköhögés elleni kötelező gyerekkori védőoltásokat, mind pedig a felnőttkori ismétlő vakcinát.
Pék Tamás, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának infektológusa korábban azt mondta: az elhúzódó, több mint két hete tartó köhögési rohamok és az ezzel járó hányás, valamint a szamárszerű légvétel esetén felmerülhet a szamárköhögés gyanúja.
Nem meglepő, hogy nőtt a szamárköhögéses esetek száma, ugyanis a szomszédos országokban, így Horvátországban, Csehországban és Ukrajnában is ez történt az utóbbi időben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ