Miután csütörtökön reggel Munkácsot rakétatámadás érte, Sulyok Tamás államfő Facebook-posztban fejezte ki mély együttérzését a sérültek iránt. Sokak figyelmét megragadta azonban, hogy bár a köztársasági elnök oldalán eredetileg arról számoltak be, hogy orosz rakétatámadás érte Munkácsot, nem sokkal később módosították a kiírást, és kivették belőle az „orosz" szót.
A történtekre kedden délután reagált a Sándor-palota. Közleményükben azt írták, hogy „a köztársasági elnök Facebook-oldalán megjelent – a Munkácsot ért rakétatámadást érintő –, majd később módosított poszt ügyében lefolytatott vizsgálat következményeként a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága olyan biztonsági garanciákat hozott létre, amelyek nemcsak minimalizálják, de a jövőben ki is zárják a hibalehetőségeket.”
Akár katonai eszközöket is gyárthattak a munkácsi gyárban
Csütörtök hajnalban rakétatámadás érte a munkácsi Flex gyárat, és bár itt hivatalosan civil eszközöket gyártottak, szakértők szerint elképzelhető, hogy kettős felhasználású vagy katonai célokra is készültek alkatrészek, de ezt biztosan nem lehet tudni.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le