Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta a kétharmados többséggel elfogadott törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a magyar állam határozott időre – akár tíz évre – felfüggessze bizonyos kettős állampolgárok magyar állampolgárságát – számolt be a 24.hu. A jogszabály már meg is jelent a Magyar Közlönyben, és tíz nap múlva lép hatályba.
A törvény alapján a magyar állampolgárság ideiglenes felfüggesztésére akkor kerülhet sor, ha az illető személy más állam állampolgára is, és tevékenysége veszélyt jelent Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára.
Kapcsolódó
Az érintett személyekről bárki bejelentést tehet, a döntést a kormány kijelölt minisztere hozza meg. A felfüggesztés ellen közigazgatási perben a Kúrián lehet fellebbezni.
A törvény szerint a miniszternek mérlegelnie kell többek közt az érintett magyarországi kapcsolatait, élethelyzetét és azt is, hogy mennyi idő telt el az állítólagos veszélyt jelentő magatartás óta.
A jogszabály lehetőséget ad az állampolgárság visszaállítására is – ha az érintett hitelt érdemlően bizonyítja, hogy nem jelent veszélyt az országra. Ellenkező esetben akár kiutasítás és idegenrendészeti őrizet is következhet.
Salátatörvénybe bújtattak egy rakás változást az egészségügyben
Több problémát is felvázolt az orvosi kamara elnöke a június 17-én elfogadott törvénnyel kapcsolatban a köztársasági elnöknek. Álmos Péter nyílt levelében azt kéri Sulyok Tamástól, hogy mérlegeljen, mielőtt aláírja a törvényt.Bővebben>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye