A Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Kárpát-medence vezető tehetséggondozó intézménye és az Agrárminisztérium stratégiai együttműködési megállapodásban rögzítette, hogy a jövőben közös szakmai és oktatási programokkal kívánnak hozzájárulni az MCC hallgatóinak, alumni tagjainak és a Nagy István vezette minisztérium fiatal munkavállalóinak fejlődéséhez – áll az MCC keddi közleményében.
Azt írták, az együttműködésnek köszönhetően a jövőben számos további képzési lehetőség gazdagítja az MCC egyébként is széles képzési palettáját:
az Agrárminisztérium szakmai támogatásával hallgatói tanácsadói projektek indulnak az MCC Vezetőképző Akadémián, az MCC egyetemi program keretében előadások várják a hallgatókat, az MCC Plusz (e-learning) applikációban pedig külön kurzus lesz elérhető.
Emellett a minisztérium szakmailag támogatja az MCC egy agráriummal foglalkozó diákprojektjét, és segíti a diákok elindulását ezen a területen a munka világában. Ezzel egyidejűleg az MCC lehetőséget kínál a minisztérium dolgozói számára a képzésein és a karriernapon való részvételre – sorolták.
A két szervezet között létrejött megállapodás tovább erősíti azt az immár közös célt, hogy minél több sokoldalúan képzett diák és fiatal munkavállaló legyen jelen a hazai munkaerőpiacon – fogalmaztak.
Földet venne? Harmadával drágultak a legjobb minőségű szántók
A friss termőföldindex szerint Magyarországon az elmúlt 17 évben a termőföldek ára 275 százalékkal nőtt, ezzel csak az arany előzte meg a drágulásban. 2024-ben a piac ismét a jó termőképességű területek felé fordult, és a kisebb parcellák is kelendőbbé váltak. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Donald Trump megint nagyot álmodott, jöhet az Arany Flotta
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben öl a szén-monoxid: egy nő meghalt, egy férfi kórházba került
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná