Évente 12-15 újszülöttet diagnosztizálnak SMA-val, amely egy veleszületett, örökölt genetikai betegség. Az SMA a mozgatóidegsejtek gyors elhalásával, valamint az izmok fokozatos gyengülésével, sorvadásával járhat a megfelelő terápia nélkül.
Habár a szűrőprogramot koordináló Bethesda Gyermekkorház rendkívül sikeresnek vélte, mivel 14 hónap alatt 9 csecsemő életét mentették meg a szűréssel, január 1-től kormányzati oldalról mégis felfüggesztették azt.
Ennek hírére Vona Gábor, a Második Reformkor pártelnöke nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben a következő kérdést tette fel:
nincs a költségvetésben 400 millió forint a gyermekek megmentésére?
A Belügyminisztérium ugyanis ennyi pénzt fordított korábban a programra.
Gulyás Gergely azonban a csütörtöki kormányinfón közölte: visszaállítják a szűrőprogramot.
A Második Reformkor közleményében üdvözölte a kormány döntését az SMA-szűrések visszaállításáról, hozzátéve, hogy az egészségügyi prevenció pártjaként kiemelten fontosnak tartják, hogy „a megelőzésbe, a szűrővizsgálatokba fektessünk, mert hisszük, hogy ez a leghatékonyabb egészségügyi reform, egyben a nulladik lépés egy egészségesebb ország felé.”
A párt megjegyezte, hogy a kormány döntése értelmében ugyanabban a három kórházban lesz elérhető az SMA-szűrés, ahol a tesztidőszakban is. Ugyanakkor kiemelik: ha a tesztidőszak visszaigazolta, hogy a szűrés fontos és eredményes, javasolják ,hogy terjesszék ki az ország többi pontjára is.
Akinek nincs TB-je, már ötszámjegyű összeget fizethet
Évek óta folyamatosan emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék, az idei évtől azonban már ötszámjegyű összeget kell fizetnie annak, aki nem biztosított.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek