Visszakerül a Skandináv lottó 300 millió forintos nagynyereménye a játékosokhoz, miután annak nyertese 90 nap elteltével sem jelentkezett be érte. A Szerencsejáték Zrt. közleményében azt írja, a játékos nyerőszámait tavaly október 16-án sorsolták ki, ám a sajtóban megjelent felhívások ellenére sem jelentkezett a társaságnál a telitalálatos szelvény tulajdonosa.
Már pedig a részvételi szabályzat szerint a nyertesnek 90 napon túl már nincs lehetősége felvenni a nyereményét, így ez a 300 millió forintot meghaladó összeg bekerült a fel nem vett nyeremények közé.
Ugyanakkor az nem marad a Szerencsejáték Zrt.-nél: különsorsolásos akciók és nyereményjátékok útján jut vissza a játékosokhoz a következő hetekben, hónapokban, továbbá részben az adott játékban növelheti a nyerőosztályok alapját.
Összesen nyolc alkalommal történt meg az elmúlt 25 évben, azaz átlagosan 3 évente, hogy egy legalább 100 millió forintos nagyságrendet elérő nyereményért ne jelentkezett volna a nyertes. Habár ez a közlemény szerint jól mutatja, hogy egyre tudatosabbak a játékosok, ugyanakkor nem ez a legnagyobb összegű át nem vett nyeremény: ennek ötszörösét, mintegy másfél milliárd forintot mulasztott el átvenni egy Ötöslottó nyertes még 2017-ben.
110 milliós budai álomlakás vágyna? Még egyszerűbben lehet már megnyerni
A Királyhágó téren lévő luxuslakásért folyó játékba már a kaparós sorsjegyeket vásárlók is beszállhatnak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá