A pletyka szerint a siófoki Hotel Azúr egyik szobájában egy francia állampolgárságú férfi tartózkodott néhány napot. A távozása után azonban a takarítók rengeteg vért találtak a szobában.
A Blikk szerint egy, a lap birtokába jutott videón állítólag az is látható, hogy az ágy, a fürdőszoba és a szőnyeg is vérben úszik. A szálloda egyik alkalmazottja szerint egy bőrönddel jelentkezett be a férfi és azzal is távozott.
Az egyik közösségi oldalon valaki azt az információt terjesztette el, a külföldi vendég a szobába egy magyar prostituáltat is felvitt, és három napig ki sem mozdultak onnan.
A szálakat összerakva eltűnt örömlányról, kéjgyilkosságról, sőt, a hotelben feldarabolt holttestről kezdtek el beszélni, ugyanis sem a rendőrség, sem a szálloda nem adott ki közleményt azonnal.
Az igazság azután derült ki, hogy a francia férfi a szálloda elhagyását követően nem sokkal karambolozott az autójával. A mentők az ellátásakor a jobb könyökhajlatában olyan vágott sérülést fedeztek fel, aminek semmi köze nem lehetett a baleset közben elszenvedett sérülésekhez.
Kihallgatni ugyanakkor nem lehetett a seb eredetéről, mivel olyan állapotban volt, hogy a pécsi klinika pszichiátriájára szállították.
A lapnak a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt nyilatkozta, hogy a vendég a hotelszobában öngyilkosságot kísérelt meg, ami sikertelen volt.
A férfi ezt követően elhagyta a hotelt, és azóta egy hazai kórház pszichiátriai osztályán kezelik. Az esettel kapcsolatban a Siófoki Rendőrkapitányságon a szükséges szakértői vizsgálatok elvégzésének érdekében eljárás indult, de a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint bűncselekmény gyanúja nem merült fel – írja a lap.
Kitört a botrány: örömlánnyá vált az olasz város a turisták áradata miatt
Prostituáltnak nevezte a tömegturizmus eluralkodása miatt Firenzét a város leghíresebb múzeumának német igazgatója, amely miatt az olasz közvélemény felháborodva követeli a lemondását. Ausztriában eközben már a jólétet veszélyezteti a turizmusban uralkodó munkaerőhiány.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Kezdő vállalkozások Magyarországon: kihívás vagy esély ma az elindulás?