A pecások bejelentései alapján indított vizsgálatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hogy kiderítse, szennyezettek-e a Sajóból kifogott állatok.
Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület (ÉMHE) arról tájékoztatta a horgászokat, hogy veszélyes lehet a Sajóból kifogott hal elfogyasztása, és jelezte, hogy a Nébihez fordult.
A megkeresésre érkezett válasza szerint
a szlovák hatóság nem tájékoztatta a magyar hatóságot, hogy a hatósági mérések alapján a folyóból kifogott halak fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet.
A Nébih a bejelentés kapcsán felvette a kapcsolatot a szlovák hatósággal az ügy tisztázása érdekében - írta az Inforstart a pecaverzum.hu alapján.
A szlovák hatóság tájékoztatása szerint 1995 óta az országos monitoring program keretében a vadon élő halakat mintázzák a nehézfémek és a poliklórozott-bifenilek (PCB) okozta környezeti terhelés kimutatása érdekében. Amennyiben magas nehézfém, PCB szennyezettséget észlelnek, értesítik az illetékes helyi halászati szövetségeket, a kerületi környezetvédelmi hivatalokat és a közegészségügyi hivatalokat.
Az illetékes regionális hivatalok pedig intézkedéseket hoznak a horgászok általi fogyasztás megtiltására.
A szlovák hatóságtól kapott információ alapján a NÉBIH további vizsgálatokat folytat a Sajó folyóból származó halak esetleges szennyezettségének értékelése érdekében, és amennyiben szükséges javasolja a vármegyei kormányhivatal számára a megfelelő intézkedések meghozatalát.
Ez tehát azt jelenti, hogy továbbra sem lehet biztosat tudni arról, hogy jár-e egészségügyi kockázattal, ha megeszünk egy olyan halat, amelyet a Sajóból fogtunk ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek