2025. januártól Románia is tagja a schengeni térségnek, így a magyar-román határon már nincs utasellenőrzés. Bár, hogy ez így lesz, jó ideje tudható, ennek ellenére
a határszakasz 12 közúti és öt vasúti átkelőjén eddig szolgáló útlevélkezelők nem tudják még, hol folytatják pályájukat.
A Népszava Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében útlevélkezelőként dolgozó rendőrök közül többeket megkeresett, ám ők fegyelmezett közszolgaként nem kívántak nyilatkozni, azt azonban nem cáfolták, hogy egyelőre nem tudják, hol szolgálnak majd. Az érintettek hozzátartozói viszont név nélkül ugyan, de elmondták, hogy
az előzetes megbeszéléseken olyan állásajánlatok kerültek szóba, amit a volt útlevélkezelők jelentős része vélhetően nem tud elfogadni, mert a lehetséges új szolgálati hely távol van otthonuktól, s az utazással vagy ott lakással járó költségeket csak részben fedezné a munkaadó.
A lap információi szerint hozzávetőleg 400-an dolgoztak az immár szabaddá vált átkelőkön, akiket a tervek szerint
- a létszámgondokkal küszködő szerb és ukrán határátkelőkre vezényelnének,
- illetve a rendőrkapitányságokra irányítanának, ahol ugyancsak gond van az utánpótlással.
A lap megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) azt válaszolta, hogy
az átkelőhelyeken dolgozó állomány létszáma nem nyilvános adat; az átszervezéssel kapcsolatban egyelőre még nem jelent meg jogszabály, így konkrét intézkedések sem történtek.
Az ORFK tájékoztatása szerint
- a rendőrség biztosítja valamennyi munkatársának a továbbfoglalkoztatás lehetőségét;
- mindenki lehetőséget kap a megszűnő feladatai helyett más feladatok ellátására, olyan területen, amire a rendőrségnek a továbbiakban szüksége van;
- az érintett személyi állomány új szolgálati helyének, illetve beosztásának kijelölésekor maximálisan törekszenek a szervezeti és egyéni érdekek összehangolására.
Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára azt mondta: nem tudja, hogy eddig milyen megbeszélések folytak a román határon felszabaduló kollégákkal, ahogy azt sem, miért nem kezdődtek el már korábban az érdemi tárgyalások a munka nélkül maradt rendőrökkel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Vigyázat: életmentő gyógyszert vontak ki a forgalomból

Eltűnik egy fizetési mód az Aldiban, nem szeretik a vásárlók a kütyüzést

Rejtett számról hívogatták Orbán Viktor vendégét, de vele nem lehet kibabrálni

Pánik Párizsban: aranyáron vásárolhat magának helyet az Európai Unió

Brutális bérigények: közel másfél milliót kérnek ezek a munkavállalók

Meghátrált az EU: ez lehet a fatüzelésű kályhák sorsa

Durva zuhanásba kezdett a gázár

Ilyen árak várják holnaptól az autósokat a kutakon

Megmozdult az ingatlanpiac Budapest mellett, megy a hirig
