„De én a miniszterelnök vagyok, kormányzati ügyekkel foglalkozom, tévésorozatokkal nem foglalkozom" –felelte a miniszterelnök a portál azon kérdéseire, hogy mit szól a Diákhitel Központ egykori vezetőjének, Varga Judit volt férjének, Magyar Péter kijelentéseihez, miszerint:
Schadl György Rogán Antalnak, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének embere volt. A kormány már a meggyanúsítás és az őrizetbe vétel előtt tudott arról, hogy büntetőeljárás és titkos megfigyelés zajlik, és erről Völner Pált is tájékoztatták. Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták, átírták, megmásították az ügyészségi iratokat.
Rogán Antal a 444 kérdésére azt mondta, hogy „végigment egy büntetőeljárás, az eredményét is látják”. Ezután a lap munkatársai azt mondták a miniszternek, hogy „az ő kabinetfőnöke szerepel a vádiratban, s egy bizonyos Tónit is emleget Schadl György”, majd feltették a kérdést, hogy rá utalt-e a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke. „Nem tudok ilyesmiről" – jegyezte meg Rogán Antal, a következő kérdésre pedig, hogy találkozott-e Schadl Györggyel, azt válaszolta: „soha”.
Felrajzolták Magyar Pétert, Varga Judit ámokfutásról beszél
Magyar Péter egy ámokfutó baloldali politikus lett, állítja róla volt felesége, az egykori miniszter, Varga Judit. A Diákhitel Központ vezetőjét a NER megtisztítójaként ábrázolta az egyik gazdasági hetilap, a politikai elemzők komoly esélyeket adnak neki pártalapítás esetén. „A rengeteg titkot tudó fiú" kedden dobhatja le a várt atombombát a YouTube-on, mielőtt ismét belép az ügyészségre, tanúkihallgatásra. Hírösszefoglalónk Magyar-ügyben.
(via Index/444)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli