Bankszámla-, illetve a bankkártyaadatok megszerzésére specializálódott, magukat rendőrnek kiadó csalókat fogtak el Tiszavasváriban – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) szombat délelőtt a Facebook-oldalán.
Rendőrként mutatkozott be
A tájékoztatás szerint az NVSZ speciális kiberfelderítési egységének közreműködésével a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói péntek hajnalban két helyszínen "ütöttek rajta" a gyanúsítottakon. Felidézték, hogy egy hete tett bejelentést egy állampolgár, mert ismeretlenek több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról.
Az egyik elkövető rendőrként bemutatkozva a sértettnek telefonon azt mondta, hogy feltörték a számláját. Az ijedt áldozat a csaló kérdésére elmondta, melyik banknál vezeti azt, utána a banda másik tagja már ennek a banknak a nevében hívta fel a sértettet
– ismertette az ügy részleteit az NVSZ.
Megkapták a kódokat
Hozzátették: a bűnözők rávették az áldozatot, hogy telepítse telefonjára az Anydesk nevű programot, amihez még segítséget is nyújtottak és elkérték az SMS-ben kapott kódokat. Ezzel már könnyen hozzáférhettek a bankszámlához, amiről átutalásokat indítottak és megpróbálták a számlán lévő teljes összeget leemelni.
Az NVSZ közlése szerint a "strómanbankszámlát" használó 46 éves nőt és társát, egy 67 éves férfit a nyomozók összehangolt akcióban fogták el. Az ingatlanjaikban tartott kutatáskor megtalálták a bűncselekmény elkövetéséhez használt mobiltelefonokat, készpénzt és banki dokumentumokat. Az eljárás eredményeként a sértett bankszámlájáról leemelt összeg jelentős részét sikerült zárolni.
Pénzmosás bűntett
Közölték, a két gyanúsított ellen pénzmosás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Az NVSZ arra figyelmeztet minden állampolgárt: legyen gyanús, ha a rendőrség nevében telefonon felhívják és a bankszámla feltörésére hivatkozva banki adatokat kérnek.
Fontos tudni, hogy a bankok soha nem kérik a saját hivatalos alkalmazásuk mellé egy külön alkalmazás letöltését a telefonra - hívták fel a figyelmet.
Telefonos csalók ostromolják az OTP ügyfeleit, ne adja ki az adatait!
Az OTP Bank figyelmezteti ügyfeleit, hogy ne adják meg adataikat illetéktelenek számára, ugyanis az utóbbi időben egyre többször fordul elő, hogy magukat bankbiztonsági szakembernek kiadó bűnözők próbálják megszerezni az ügyfelek online vásárláshoz szükséges adatait, hamis oldalra irányítják őket vagy távoli elérést biztosító programot telepítettnek számítógépre, tabletre vagy mobiltelefonra. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz