Október 1-től a Budapest-, Pest vármegye- vagy országbérlettel utazók mindössze két vonaljegy áráért, azaz 1000 forintért vehetik igénybe a 100E repülőtéri expresszt – közölte Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester.
Kiemelte: a kedvezményes kiegészítő jegy a BudapestGO alkalmazásban érhető el a mai naptól és papíralapú bérlettel is használható.
- A kiegészítő repülőtéri vonaljegy az applikáción belül az „Egyéb közlekedési jegyek” menüpont alatt érhető el, és kizárólag érvényes bérlet esetén vásárolható meg, illetve érvényesíthető.
- Felszálláskor az utasoknak be kell mutatniuk az érvényes bérletüket, majd ezt követően tudják érvényesíteni a kiegészítő repülőtéri vonaljegyet.
- Ezzel egy időben a nem bérlettel vásárolt 100E járatra érvényes vonaljegy ára 2200 forintról 2500 forintra emelkedik.
Emlékeztetett, a kedvezmény használatához frissíteni kell a BudapestGO alkalmazást. A 14 év alattiak, a 65 év felettiek és a nyugdíjas bérlettel vagy MÁK-igazolvánnyal utazók pedig továbbra is díjmentesen utazhatnak a járaton.
Ferihegy megtelt, új reptér a láthatáron
Elérte kapacitásainak határát a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ezért új teherforgalmi reptér építését tervezi a kormány. Több helyszín is szóba került – a részletekről korábbi cikkünkben olvashat.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok