Elkezdődött az AO karakterekkel kezdődő rendszámok kiosztása Magyarországon. Az első ilyen táblák zöld sorozatúak lettek. 2022 júliusában indították meg az új formátumú, négy betűből és három számból álló rendszámok kiadását, többek között azzal a kikötéssel, hogy az első két karakter kizárólag két magán- vagy két mássalhangzó lehet.
Az első két kezdőbetűt évente változtatják, amire a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. szerint azért van szükség, hogy az új, illetve a forgalomba helyezett használt gépjárművek esetében vizuálisan is beazonosítható legyen az üzembehelyezés időszaka:
- a 2022-ben induló AA sorozat után,
- 2023 tavaszán érkeztek meg az AE kezdetű táblák,
- majd 2024 elején az AI sorozat következett.
Az eddigi sorminta alapján várható volt, hogy hamarosan elkezdődik az AO kezdetű azonosítók kiosztása – írja a vezess.hu.
Az első lefotózott – és az Index fórumán közzétett – sorozat zöld (tehát egy elektromos meghajtású járműhöz kapcsolódó), ezek jellemzően egyébként is előbbre szoktak tartani a normál rendszámoknál (ahol jelenleg az AI-Mx kezdetűek a legújabbak). Magyarországon a rendszámokat előre gyártják le és folyamatosan szállítják őket az okmányirodáknak, vagyis még hónapokig lesznek olyan helyek, ahol a még készleten lévő AI kezdetű táblákat osztanak majd ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében