Szerdáról csütörtökre virradóan a kisebb határátkelőkön is fertőtlenítőállomásokat helyeztek el, így az átkelőket is újra megnyitották Szlovákia felé. Emiatt a rajkai határátkelőn 8-10 kilométeres dugó alakult ki – írja az Index.
Az alábbi átkelőhelyeket nyitották meg:
- Ipolyszalka
- Letkés, Helemba
- Ipolydamásd, Párkány
- Esztergom (folyami határpont – komp)
Hatósági tevékenység miatt az M15-ös autópálya szlovák határ felé vezető oldalán, a 13-as kilométernél lévő Rajka csomópontban kiterelik a kamionokat a parkolóba, ahol fertőtlenítésen esnek át. Emiatt 13 kilométer hosszan feltorlódott a járműsor, amelynek a vége már elérte az m1-es autópályát is.
Aki teheti, személyautóval inkább Hegyeshalom felé hagyja el az országot – írja az Útinform.
A lezárások és a fertőtlenítés miatt több kilométeres dugó alakult ki, információk szerint egész éjjel dudaszó hallatszódott.
A fertőtlenítés alapját a Szlovákiából érkező ragadó száj- és körömfájás, amely ellen a védekezést az osztrák hadsereg katasztrófaelhárító egysége (AFDRU) is támogatja.
Korábban már több szlovákiai kis határátkelőt is lezártak a vírus miatt, a nagyobb átkelőkön pedig fertőtlenítőkapukat alakítottak ki, amelyen minden járműnek kötelező áthaladnia.
A ragadós száj- és körömfájásról az alábbi cikkben olvashat bővebben:
Szlovákiában rendkívüli helyzet kihirdetését, nálunk elbocsátásokat hozott a száj- és körömfájás vírus
Szlovákiában ötven év után most először ütötte fel a fejét a fertőző betegség, az ennek következtében előállt helyzetet mind a szlovák agrárminiszter, mind a kormányfő nagyon komolynak minősítette. A Bácsai Agrár Zrt. pedig csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be 46 főre vonatkozóan miután a kisbajcsi marhatelepen a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt a telepet bezárták, az állatokat leölték.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz