A szavazás időpontjában a momentumosok képviselők füstgyertyákat gyújtottak az ülésteremben, szovjet himnuszt játszottak be, és Orbán Viktort és Vlagyimir Putyint csókolózását ábrázoló fényképeket szórtak le a karzatról.
A füstbe borult parlament végül az akadályok ellenére, kormánypárti és részleges ellenzéki támogatással, 136 igen szavazattal elfogadta a törvénymódosítást – írja az Index.
A párt közleményében úgy fogalmazott:
az állampárt újabb lépést tesz a putyini diktatúra felé, arcfelismerő szoftvert vetnek be azok ellen, akik fel merik emelni a hangjukat a rendszer, az elnyomás ellen. Mert ezt jelenti a gyülekezési jog korlátozása, amit egyetlen nap alatt tolnak át az Országgyűlésen
Az Országgyűlés – szintén kormánypárti kezdeményezésre – hétfőn döntött. Kivételes eljárásban tárgyalják a javaslatot, ami lehetővé tette, hogy kedden megtartsák a vitát és a végszavazást is - írja az MTI.
A keddi vitán a kormánypárti képviselők a gyermekvédelemmel érveltek az előterjesztés mellett, az ellenzéki képviselők pedig éles kritikákat fogalmaztak meg a törvénymódosítás ellen. Ezzel ellentétben a Mi Hazánk és a Jobbik politikusai elmondták, frakcióik támogatják a javaslatot.
Schiffer András: Orbán Viktor tovább kíván menni a zsákutcába
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjéről szólva Schiffer András elmondta, hogy abból nem derült ki, miért szavazzanak az emberek a Fideszre. Arról is beszélt, lehet, ki kell mennie idén a Pride-ra, illetve hogy így képtelenség Magyarországot fejlődő pályán tartani.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak