A választás tétje: béke vagy háború címmel rendezett lakossági fórumon Kövér László azt mondta, "mozgósításban, meggyőzésben, a felelősség felkeltésében jobbnak kell lennünk", mint az ellenzék.
A Fidesz országos választmányának elnöke felidézte, hogy 2010-ben komoly fordulat történt Magyarországon, s a romeltakarítás ÉS a stabilizáció után olyan tíz év következett, amikor az ország gazdasági helyzete évről évre javult, az emberek jobb anyagi helyzetbe kerültek, nőtt a nyugdíjak értéke és a családos keresők jövedelmi pozíciói.
Az Országgyűlés elnöke hosszan sorolta az Orbán-kormány intézkedéseit, kiemelve a világszerte elismert családpolitikát, a nemzetpolitikában bekövetkezett változásokat és a keleti nyitás politikáját.
Kövér László szerint sokaknak nem tetszik, hogy Magyarország "önálló hangon merte megfogalmazni az érdekeit", mint ahogy az sem, hogy "képesek, hajlandók és mernek a béke mellett érvelni, az igazság oldalán állni".
A június 9-i választás arról is szól, hogy "a világ nagyobbik része hatással tud-e lenni Európa háborúpárti részére", és ennek érdekében minden eszközt megragadnak - hangoztatta a házelnök, majd feltette a kérdést: "hagyjuk-e hogy mások kockára tegyék az eredményeinket azzal, hogy belerángatnak a háborúba", vagy történelmi elődeinkhez - Hunyadi Jánostól az 1956-os hősökig - "méltók tudunk maradni, és a megfelelő helyre húzzuk az ikszet".
"Minden magyar embernek ma az a kötelessége, hogy arra a politikai közösségre adja a voksát, amely egyedül beszél és tesz a békéért, és nem hagyja, hogy belerángassanak bennünket a háborúba" - mondta Kövér László Újfehértón, hozzátéve: "aki a szívére hallgat, a Fidesz-KDNP-re szavaz, aki az eszére hallgat, meg pláne".
Az újfehértói lakossági fórumon bemutatták a Fidesz-KDNP helyi polgármesterjelöltjét és az önkormányzati képviselői posztra jelölteket is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás