Politikusok leváltását követelte és egykori gimnáziuma ellen erőszakos támadást tervezett a terhelt. Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztálya indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája március 30-án megtartott ülésén elrendelte a gyanúsított letartóztatását – írta vasárnapi közleményében a Budapest Környéki Törvényszék.
Felidézték, március 27-én a gyanúsított három elektronikus levelezési címre – volt gimnáziumának, az Országos Rendőr-főkapitányságnak, és a Terrorelhárítási Központnak – fenyegető tartalmú leveleket küldött.
Kifejtették, írásaiban úgy fogalmazott, hogy 2025. április 2-án támadást tervez elkövetni volt iskolája ellen. A gyanúsított a levélben
részletesen kifejtette, hogy milyen különböző módokon kívánja a budapesti gimnáziumban tartózkodókat bántalmazni és megölni.
Azt írta egykori iskolájának, illetve a magyar államnak, hogy nagy mennyiségű pénzért cserébe felhagy tervezett cselekményével. Továbbá a gyanúsított követelte a magyar kormány egyik tagjának – egy országgyűlési képviselőnek – és a Magyar Országgyűlés elnökének leváltását.
Amennyiben leváltásuk elmarad, őket túszul ejti, és megöli őket a magyar parlament előtt, annak lépcsőjén
– elevenítették fel.
Figyelemmel arra, hogy a nyomozás még kezdeti szakaszban van, a cselekmény teljes körű bizonyításához a gyanúsított online jelenlétének feltárása, vizsgálata és elemzése, gimnáziumi iratainak, illetve igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény beszerzése, valamint folytatólagos gyanúsítotti kihallgatás szükséges. Erre tekintettel feltehető, hogy – szabadlábon hagyása esetén – a gyanúsított a még azonosítás és vizsgálat, illetve elemzés alatt álló online jelenlétét hozzáférhetetlenné tenné, ezzel a bizonyítást megnehezítené, vagy veszélyeztetné. Fennáll a lehetősége továbbá annak, hogy a terhelt újabb fenyegetést intéz közintézmények felé, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követ el. Mindezek alapján az ügyészi indítvány szerint a letartóztatása indokolt – jelezték.
Arra is kitértek, az ülésen a terhelt beismerte és megbánta tettét. Bár pszichés betegséggel küzd, a belátási képessége nem korlátozott, azonban beilleszkedési zavarai vannak.
Tettét azzal magyarázta, hogy a korábbi gimnáziumi osztálytársai a betegsége miatt többször bántalmazták és kiközösítették.
Miután a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat, az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb április 30-ig.
A letartóztatás végrehajtásának helyszínéül a bíróság a terhelt esetlegesen fennálló pszichés betegségére tekintettel az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki – ismertették.
A döntést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, a védő enyhébb kényszerintézkedés – bűnügyi felügyelet érdekében – nyújtott be fellebbezést, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – zárták a közleményt.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Dráma az árrésstoppal: a kormányzat szerint kockázatos lenne kivezetni

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Ha azt hitte, mindent jól tud a kullancsokról, akkor nagyot tévedett

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Megérkezett a hivatalos ukrán válasz a húsvéti tűzszünetre

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat
