Két árvízvédelmi kapu is védi az Országházat Horváth Gábor, az Országgyűlés Hivatala gépész művezetőjének tájékoztatása szerint.
Az Országház Instagram-oldalán közzétett videóban a szakember elmondta, hogy a kapuk 2013-ban, a mélygarázzsal és a látogatóközponttal egyidőben épültek. Mindkettő vasszerkezetű, az egyik 8,5 méter hosszú, 3,5 méter magas, míg a másik 5,5 méter hosszú és szintén 3,5 méter magas.
Horváth Gábor tájékoztatása szerint a kapukat görgőkön húzták be, majd nekifeszítették egy gumi tömítőszerkezetnek, így nem tud átjutni rajtuk a víz.
A mögöttük lévő másodlagos kapu – egy alumíniumszerkezetű, a Római-partihoz hasonló árvízvédelmi létesítmény – azt szolgálja, hogy ha véletlen beszivárogna a víz, legyen ami megállítja. Ha ez sem lenne elég, a két kapu közé szivattyúkat is el tudnak helyezni.
A gépész művezető elmondta, hogy ugyan a kapukat élesben még nem próbálták, de a tűzoltók már nagy nyomású vízzel tesztelték azokat.
Árvíz: Budapesten csak most jön a neheze
A Duna vízszintje szombat estig emelkedik a fővárosban, ezt követően indul a vártnál lassabb apadásnak a folyó.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter