Jelenleg hatmillió, 2040-re akár 14 millió embert érintő, az idegi ingerületátvitelben kritikus fontosságú dopamint termelő idegsejtek pusztulásával járó betegség már messze nem csak az idősebb korosztályt érinti, az a középkorúak körében is egyre gyakoribbá válhat a jövőben. Kovács Norbert, PTE Neurológiai Klinikájának igazgatóhelyettese, a Magyar Tudományos Parkinson Társaság elnöke szerint a fiatalabb, akár harmincas éveikben járó betegeknél is megfigyelhetők a jellemző tünetek, így a remegés, az izommerevség, a mozgási nehézségek és a hangulatváltozások.
A szakember szerint a különböző terápiás módszerek révén jó esély van arra, hogy akár évtizedeken át elkerüljék a fiatalabb betegeket a súlyos tünetek, és megőrizzék a munkaképességüket, így korai felismeréssel és folyamatos kezeléssel – ahogy a cukorbetegség – hosszú ideig együtt élhet a páciens a betegséggel súlyos tünetek és szövődmények nélkül.
Bár mai napig nem ismert a Parkinson-kór, illetve az azt eredményező idegsejtpusztulás pontos kiváltó oka, egyre többet tudni a betegség lefolyásáról és lehetséges kiindulópontjairól. A szakemberek világszerte dolgoznak azon, hogy még a súlyos idegrendszeri károsodás előtt megállapíthassák a Parkinson-kórt megelőző állapotot.
Magyar kutatók az úgynevezett fecskefarok-jel alapján igyekeznek előjelezni a kórt.
A fecskefarok-jel MR-felvételen látható jellegzetes agyi mintázat, amelynek eltűnése a betegség néhány éven belüli megjelenésére utal. Mindez az egyéb indikátorokkal kiegészítve nagy biztonsággal jelzi előre a Parkinson-kórt, és így jól használható a betegség kizárására vagy megerősítésére. A módszer megbízható alkalmazását lehetővé tevő speciális MR beállításokat pécsi kutatók dolgozták ki nemzetközi partnereik segítségével – emelték ki.
A közleményben kitértek arra, hogy számos terápia áll rendelkezésre a Parkinson-betegek életének megkönnyítésére, így a megfelelően beállított és szakorvosi felügyelet alatt zajló gyógyszeres kezelések főleg a betegség kezdeti szakaszaiban akár közel tünetmentes állapot elérését is lehetővé tehetik.
A műtéti megoldást az úgynevezett mélyagyi stimuláció jelenti, amely során az agy felszínén elhelyezett elektródákkal stimulálják a károsodott agyterületet: mindez megfelelő hangolás és felügyelet mellett kiválthatja a gyógyszeres kezelést, és tartós javulást hozhat az életminőségben és a munkaképesség megőrzésében. Említést érdemel még a mágneses agystimuláció: bár ez a mélyagyi stimulációval szemben bizonyos időközönként meg kell ismételni, nagy előnye, hogy nem jár műtéti beavatkozással – olvasható a PTE közleményében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)