Szeptember 21-én, vasárnap Ausztrália, az Egyesült Királyság és Kanada is közleményben jelentette be, hogy immáron de jure is elfogadják a palesztin államot.

Elsőként Mark Carney kanadai miniszterelnök posztolt az arab államalakulat elismeréséről, őt követte Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök, majd Keir Starmer brit kormányfő. Ez utóbbi kabinetvezetője számolt be a  legrészletesebben arról, hogy az Egyesült Királyság miért most hozta meg ezt a döntést.

A Közel-Keleten egyre növekvő borzalmak közepette azért cselekszünk, hogy életben tartsuk a béke és a kétállami megoldás lehetőségeit, ami biztonságos Izraelt és életképes palesztin államot jelent. Jelenleg egyik sem létezik

– idézi az angol vezetőt az Index. Starmer hozzátette, az izraeli és palesztin átlagemberek megérdemlik, hogy békében éljenek, és a britek is ezt szeretnék látni. 

Ezt követően felszólította a Hamász a még fogva tartott foglyok szabadon engedésére, külön hangsúlyozva, hogy ez a „brutális terrorszervezet” nem vehet részt a kormányzásban. Elmondása szerint a  a közeljövőben újabb szankciókat fog elfogadni a Hamásszal szemben. Ugyanakkor Izraelt is felszólította az Egyesült Királyság vezetője, hogy hagyjon fel a „kegyetlen taktikájával”, és engedje be a Gázai övezetbe a humanitárius segélyeket. 

A kormányfő szerint ugyanis a Hamász mellett a zsidó állam  is eszkalálja a helyzetet.

A 148. ország 

Ezzel az Egyesült Királyság lesz a 148. ország, ami a 193 ENSZ-tagállam közül hivatalosan is elismeri a palesztin államot. Ugyanakkor ez a szám még tovább emelkedhet, mivel többek között a francia és portugál kormány is utalt rá a legutóbbi ENSZ-közgyűlésen, hogy ők is csatlakoznak ehhez a körhöz. 

Izrael még hivatalosan nem reagált a három kormányfő bejelentésére, azonban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök korábban azzal kritizálta a Palesztin Állam elismerését, hogy az „a terror jutalmazása”.

A palesztin állam elnöke, Mahmúd Abbász korábban üdvözölte a brit állam elismerési ígéretét, amikor szeptember elején Londonban volt hivatalos Starmer meghívására, akivel egyetértett abban, hogy a palesztin állam jövőjében a Gázai övezetet de facto irányító Hamász terrorszervezet nem kaphat semmilyen szerepet.

Brüsszel megbüntetné Izraelt, de már tudni lehet, hogy kik lesznek, akik elgáncsolják

Nyomást gyakorolnának Benjamin Netanjahu miniszterelnök kormányára, amit a kereskedelmi engedmények felfüggesztésével, izraeli miniszterek és telepesek szankcionálásával érnének el. Még ha sikerül is elfogadtatni a tagállamokkal, a szerénynek nevezhető csomagba Izrael gazdasága egészen biztosan nem fog belerokkanni. Bővebben >>>