Az Otthon Centrum (OC) a nemzetközi szakmai trendekhez igazodva az idén is összeállította saját élhetőségi rangsorát.
Az életminőségi mutató százalékos kifejezéséhez az egészségügyi, oktatási, foglakoztatási és népjóléti mutatókat vették figyelembe. A településeket az öt mutatóban elért maximális százalékos eredményeik alapján rangsorolták, az így elért helyezéseket egyértelműen visszaigazolta az adott településre jelenleg érvényes árszint is.
Kapcsolódó
Jelentős hatással vannak az ingatlanárakra az életminőségi mutatók, a listán elől szereplő kerületekben és városokban a legdrágábbak a lakások: az Otthon Centrum 2023-as élhetőségi rangsorának első tizenegy helyén fővárosi kerületek állnak, és csak ezután következnek a vidéki városok – ismertette a felmérés adatait Soóki-Tóth Gábor.
Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a fővárosi kerületek végeztek a rangsor élén.
- Az I. és V. kerület 81-81 százalékos értéke kiugróan magas, a két városrész az összes mutatóban átlag feletti. Annyi a különbség, hogy amíg a pesti kerület a gimnáziumi tanulók, addig a Várnegyed a háziorvosok és felsőfokú végzettségűek arányában előzi meg riválisát.
- A VI. kerület 73 százalékos értékkel az előkelő harmadik, amit elsősorban a foglalkoztatottságnak köszönhet.
- A következő nyolc helyen Budapest belvárosi és közép - budai kerületei állnak, 62-68 százalékos értékkel. Jó helyezésük a foglalkoztatottak, valamint a budai kerületek esetében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magas arányának tudható be.
A rangsorban két megyei jogú város, Eger és Veszprém következik, 61 és 59 százalékos értékkel. A két megyei jogú város a foglalkoztatottak arányában és a településre vándorlók számában volt a legjobb.
Az agglomerációs települések rangsora:
- Veresegyház,
- Budaörs,
- Szentendre,
- Gödöllő,
- Vác és Dunakeszi egyaránt vándorlási pozitívumának köszönheti kedvező pozícióját.
A 20 ezer főnél népesebb települések közül népesség-arányosan Veresegyházra vándoroltak a legtöbben, de a többi települést is sokan választották lakóhelyül. Ugyanakkor a foglalkoztatottak aránya is kiemelkedően magas az agglomerációs településeken, vagyis ez is hozzájárult a jó helyezésekhez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok