Az önköltséges képzésre felvételt nyert fiatalok számára a tandíj kifizetése is egyre égetőbb, sokan nem is engedhetik meg maguknak és
nincsenek meg a feltételeik ahhoz, hogy saját zsebből finanszírozzák.
Az OTP Bank által megkérdezett fiatalok
- 57 százaléka inkább
nem is megy egyetemre, ha nem sikerül bejutnia államilag támogatott helyre, - mindössze 8 százalék az, akit egyáltalán nem befolyásol a
finanszírozási forma és mindenképpen elvégzi a kiszemelt képzést.
Minden negyedik válaszadó jelezte, hogy a családban gondot okoz a szülők részéről az anyagi támogatás, bár amennyire csak lehet, segítik a gyermeküket.
- A diákok 42 százalékának a szülei azonban egyáltalán nem
rendelkeznek elegendő megtakarítással ahhoz, hogy fedezni tudják a gyermekük
egyetemi díját, - mindössze 1 százalék jelezte, hogy nem okoz gondot a
szülőknek ez a kiadás, - 39 százalék a diákhitel felvétele mellett dönt.
A továbbtanulók több mint fele a megélhetési költségek
növekedése miatt fontolóra venné a diákhitelt.
Az anyagi problémák esetén felmerülő megoldási lehetőségek
között a diákhitel a harmadik helyen szerepel:
- a válaszadók első helyre a tanulmányokkal párhuzamosan
történő munkába állást tették, amelyet a szülőktől való pénzkérés követett, - a rangsorban utolsó két helyre szorult az a lehetőség, hogy
halasztják tanulmányaikat és munkát keresnek, valamint, hogy személyi kölcsönt
vesznek fel.
