A Főigazgatóság, melynek közleményét Magyarország Kormánya is posztolta a Facebook-oldalán, azt írja, hogy ha valaki teheti, hogy tevékenyen részt vállaljon a helyi védekezésben, javasolják, hogy keressék az adott terület polgármesterét, aki a helyszínen tartózkodó műszaki irányítókkal szervezi a munkát és tájékoztat a teendőkről.
Az önkénteseket az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén az alábbi településeken várják:
- Dömös, Dunaalmás, Esztergom, Gönyű, Hédervár, Lábatlan, Mosonmagyaróvár, Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő, Pilismarót
A Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság területén:
- Budakalász, Dunabogdány, Dunakeszi, Kismaros, Kisoroszi, Leányfalu, Nagymaros, Százhalombatta, Szentendre, Szob, Sződliget, Tahitótfalu, Tass, Vác, Verőce, Visegrád, Zebegény
Az OVF javasolja, annak a településnek a honlapját vagy a közösségi média oldalát keressék fel az érdeklődők, ahol segíteni tudnak.
Katasztrófavédelem: időben értesítenek mindenkit, ha el kell hagynia az otthonát
A nap 24 órájában koordinálják a kárfelszámolást és az árvízi felkészülést a katasztrófavédelem operatív törzsei, amelyeket központi és minden árvíz által veszélyeztetett területen vármegyei szinten is létrehoztak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben