Az Országgyűlés honlapján olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor kezdődik.
Megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Sirály Péter (MSZP) és Alexa György (MSZP) volt országgyűlési képviselőről, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el.
A képviselők a kormány tagjait interpellálják több mint egy órán keresztül.
Titkos szavazáson megválaszthatják az alapvető jogok biztosát, valamint - ha a feltételek fennállnak - az ombudsman Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettesét is.
Az ombudsman személyére a köztársasági elnök tesz javaslatot, a jelöltet az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával hat évre választják meg. Sulyok Tamás köztársasági elnök július elején Juhász Imre volt alkotmánybírót, az Alkotmánybíróság nyugalmazott elnökét jelölte az alapvető jogok biztosának. A nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettest az alapvető jogok biztosának javaslatára választja meg az Országgyűlés kétharmados többséggel, hat évre.
A választás után a parlament várhatóan húsz mentelmi ügyet tárgyal meg, és döntést is hoz róluk
- írta az MTI.
- Ezek közül hét esetben Bedő Dávidnak, a Momentum frakcióvezetőjének mentelmi jogát kezdeményezték felfüggeszteni, de több frakciótársának is napirenden szerepel a mentelmi ügye.
- Lőcsei Lajos mentelmi jogának öt esetben kezdeményezték a felfüggesztését,
- Tompos Mártonnak három,
- Tóth Endrének kettő,
- Gelencsér Ferencnek és Sebők Évának pedig egy-egy ügyben.
- Ugyancsak megvitatják Tordai Bencének, a Párbeszéd frakcióvezetőjének mentelmi ügyét.
A legfőbb ügyész már júliusban kérte hat olyan országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, akik az áprilisi és a május 1-jei demonstrációkon a hatóságok szerint szabálysértést követhettek el. Bár az akkori közleményben nem nevesítették a képviselőket, már akkor valószínűsíthető volt, hogy a momentumosokra gondolnak, hiszen pirotechnikai szabálysértésre utaltak benne. A párt képviselői voltak azok, akik több esetben is lila füstgyertyát használtak, amit egyébként szabadon lehet boltokban vásárolni. Tordai Bence pedig korábban maga posztolt arról, hogy a mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték közlekedési szabálysértés miatt, egészen pontosan azért, mert egy tüntetésen leült egy zebrára - írta a hvg.hu.
A mentelmi ügyek után azonnali kérdések és válaszok, valamint napirend utáni felszólalások következnek.
Kedden már törvényjavaslatok is sorra kerülnek: a képviselők vitáznak majd a KDNP-s Hollik István törvényjavaslatáról, mely szerint minden digitális eszköz mellé ki kellene írni, hat éven aluliaknak nem ajánlott. De sorra kerül annak a múlt héten benyújtott törvényjavaslatnak a vitája is, mely az MTK tulajdonába adná az évek óta kihasználatlanul álló Sorsok Házát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről