A miniszterelnök a legfrissebb Magyar Közlönyben határozott a védelmi és biztonsági felkészítési feladatok végrehajtásához szükséges költségvetési források átcsoportosításáról.
Két tétel kifizetésére kötelezte Varga Mihály pénzügyminisztert. Két tételben, összesen 856,8 millió forintot kell a kormány speciális működési feltételeinek biztosítása kiadásainak terhére átcsoportosítania. Ebből az összegből a vonatkozó honvédelmi törvény szerint NATO Válságreagálási Rendszerrel összhangban álló nemzeti intézkedési rendszer feltételeinek biztosításához, valamint a területi és helyi védelmi és biztonsági igazgatási szervek honvédelmi feladatainak végrehajtásához szükséges költségeket kell fedezni a miniszternek.
Egyébként a kormányhatározatban Orbán Viktor is aláhúzta, Szalay-Bobrovniczky Kristóf saját hatáskörben intézkedik a honvédelmi felkészülés központi, valamint a kormány speciális működési feltételeinek biztosítását szolgáló feladatok végrehajtása érdekében az előirányzatok felhasználásáról.
A mellékletekből kiderül, hogy a fenti összegből
- 595 000 000 forintot kormányzati infokommunikációs szolgáltatásokra fordítanak, míg
- 6 755 520 forint személyi juttatásokra,
- 1 824 560 forint munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóra, illetve
- 91 529 000 forint dologi kiadásokra, valamint
- 161 690 920 forint beruházások megy majd el.
Utóbbi esetén nincs konkretizálva a cél.
A védelmi kiadások azért is fontosak, mert a magyar ipari termelés földbe állt.
Horváth András, az MBH Elemzési Centrum vezető elemzője az Economxnak korábban ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a termelés volumenének idei növekedése nagyban függhet a védelmi ipari kapacitások kiépülésétől, mivel a hadiipari kiadások szignifikáns növekedése várható a következő években.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező