Robert Fico szlovák kormányfővel tárgyalt Orbán Viktor hétfőn Pozsonyban, és a két miniszterelnök egymással egyetértésben azt hangsúlyozta, szerintük jelenleg van a legjobb kapcsolatban a két szomszédos ország.
A béke, szuverenitás és az energia kérdéséről egyaránt tárgyaltak, a magyar kormányfő pedig bejelentette, Szlovákia felé bővítik a földgázszállítást – írja az Index.
Közös sajtótájékoztatójukon Fico Orbánt arra kérte, hogy állítsa vissza a V4-országok együttműködését, azt ugyanis szerinte szándékosan verték szét. A szlovák miniszterelnök kiemelte, közös álláspontot képviselnek az amerikai béketárgyalások és a migráció kérdésében.
Az Orbánnal közösen nyilatkozó Fico ellenfeleiknek azt üzente, hogy „sok energiánk van még”, majd matadoroknak nevezte magukat.
Orbán Viktor az energiaellátást illetően bejelentette, hogy további 900 millió köbméterrel bővítik a földgázszállítási kapacitást Szlovákia felé. Brüsszelnek megint nekiment, s elmondta, szerinte az EU-ban az „alapszerződés félre- és átértelmezésével vonnak el hatásköröket”, és szerinte az európai bürokraták nem a demokrácia barátai.
A magyar miniszterelnök azt is elmondta, szerinte sajnálatos dolog, hogy Ukrajna blokkolja a területén keresztüli gázszállításokat.
Forrósodik a talaj Fico lába alatt, korábbi támogatói is tüntettek ellene
Emberek tízezrei vonultak utcára Szlovákiában, kéthetente tartottak demonstrációkat Robert Fico EU- és NATO-ellenes politikája miatt. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot