A Corriere della Sera értesülései szerint Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakció vezetője nemet mondott Orbán Viktornak azon kérésére, hogy csatlakozhasson a Fidesz az ECR képviselőcsoportjához – írta még kedden a Népszava.
Ezt Giorgia Meloni állítólag azzal indokolta, hogy
a Fidesz csatlakozásából több hátránya származna, mint előnye.
A Fidesz frakcióvezetője egy sajtóhírre reagálva ment elébe a hivatalos bejelentésnek.
Kocsis Máté csütörtökön a Facebookon bejelentette, hogy nem csatlakoznak a Meloni-féle frakcióhoz.
A Fidesz frakcióvezetője azt írta:
A szélsőségesen magyarellenes román AUR-t felvették az ECR frakciójába. Szó sem lehet arról, hogy a Fidesz ilyen párttal üljön egy frakcióban az Európai Parlamentben! Kizárt!
George Simion, az AUR elnöke kommentben azt válaszolta Kocsisnak: „Sziasztok magyar barátok! nem gyűlölünk, hanem együtt akarunk harcolni az európai bürokraták ellen.”
A Fidesz képviselői 2021 óta független képviselőként ülnek az Európai Parlamentben (EP), miután kiléptek az Európai Néppárt frakciójából, ahol a tagságuk már fel volt függesztve.
Az Európai Parlament második legnagyobb frakcióját alakíthatná meg a jobboldal, amennyiben a választáson győztes francia és olasz jobboldal vezetői megegyeznek, és a Fidesz is csatlakozik
– mondta a miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor jelezte: két hölgynek kellene megegyeznie, Marine Le Pennek, aki utcahosszal nyerte meg a francia EP-választást és az olasz jobboldal vezetőjének, Giorgia Meloninak. Úgy vélte: a megegyezés esetén még az Európai Néppártból is tudnának áthozni pártokat, így könnyen lehet, hogy fél éven belül a jobboldalé lenne Európában a legnagyobb parlamenti frakció.
Erről szoktunk álmodni, aztán fölébredünk, és kiderül, hogy a két hölgy nem tud megegyezni
– idézi az MTI Orbán Viktort.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz