Orbán Viktor igencsak elcsodálkozott minapi kijevi látogatása során azon, hogy az ukrán elnök szerint hazájának még mindig van esélye a saját feltételei szerint lezárni a háborút Oroszországgal, vagyis visszaszerezni az összes elfoglalt területet és eltávolítani az orosz erőket Ukrajnából.
Erről a Financial Times írt, megszellőztetve azt az értesülést, hogy a miniszterelnök az ukrán főváros után Moszkvát is felkeresi. Az Index szemléje szerint a brit üzleti lap úgy tudja, a kormányfő pénteken látogat az orosz fővárosba, hogy tárgyaljon Vlagyimir Putyin elnökkel.
Kapcsolódó
Péntek reggelig hivatalosan nem erősítették meg a moszkvai út hírét, a miniszterelnök sajtófőnöke csupán annyit közölt, hogy Orbán Viktor részt vesz a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) csúcstalálkozóján július 5-én és 6-án az azerbajdzsáni Susában.
A Die Weltwoche című konzervatív svájci lapnak adott interjúban Orbán Viktor azt mondta:
nem meggyőzni akarta Zelenszkijt, és konkrét javaslatot sem állt szándékában tenni, feladatául azt tűzte ki, hogy a békét célzó egyeztetés során jobban megismerje az ukrán elnök álláspontját és annak határait.
Az MTI által szemlézett cikkben a kormányfő megerősítette, hogy a soros EU-elnökséget jelenleg betöltő ország kormányfőjeként célja egy jelentés elkészítése az Európai Tanács részére a béke lehetőségeiről.
Már több, béketárgyalásra és a konfliktus megoldására törekvő javaslat is született, emlékeztetett, de ezek elfogadása akár hónapokba is telhet, amire jelenleg nincs idő, hiszen minden nap emberek halnak meg. Ennek okán arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy változtassanak a sorrenden, először gondolkodjanak egy tűzszünet megkötésében, és utána következhetnek a tárgyalások a békefolyamatról.
Zelenszkij „nem örült túlságosan” a tűzszüneti felvetésnek, és azt kérte, hogy még gondolkodhasson rajta, mert a korábbi tűzszüneti javaslatokkal kapcsolatban rossz tapasztalatai vannak, azok szerinte nem váltak Ukrajna javára
- tette hozzá Orbán Viktor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll