A közvélemény most ismeri meg a novemberi GDP-adatokat, de a kormány a nyers adatokat is ismerte már korábban, és tudta, hogy hányadán állnak, azért mondta a repülőrajtot – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.
A kormányfő meggyőződése, hogy az amerikai elnökválasztás benne van ezekben az adatokban. (A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a GDP-nk 0,5 százalékkal bővült; 2024-ben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 0,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,6 százalékkal meghaladta az előző évit.)
Donald Trump győzelme azt jelenti, hogy a háborúnak biztosan vége lesz és békeköltségvetés készült – tette hozzá Orbán Viktor, aki szerint a befektetők megindulnak.
Ez az amerikai hátszél dagasztani fogja a vitorlákat a magyar gazdaságban.
Orbán Viktor elmondta, az egymillió új munkahely megteremtéséről szóló csata után az egymillió forintos bérrel kapcsolatban is érzékeli a társadalmi cinizmust – de már van 4 ezer olyan tanár, aki 1 millió forint fölött keres.
A kormányfő szerint nagy energiák és nagyon sok pénz van a magyar gazdaságban, aki azt is elmondta: 800 ezer ember betette a pénzét állampapírba, ez azt jelenti, hogy 3 millió 200 ezer ember él olyan családban, ahol a pénz állampapírban van
„Ha mozgásba tudjuk hozni az embereknél lévő pénzeket, akkor fantasztikus évet tudunk csinálni" – mondta Orbán Viktor, aki szerint nehéz pontosan tudni, milyen állapotban vannak a családok pénzügyileg, de megnézte, hogy az állampapírok nem csak a tehetősek tulajdonában vannak. Szerinte ezért is reális célkitűzés, hogy a középosztálynak szélesednie kell, a szegénység ellen ez a legjobb védekezés. A gazdagok majd intézik a saját dolgukat – jelentette ki.
Elmondása szerint még magasabb lesz most a növekedés, mint az utolsó negyedévben. Ugyanakkor nem lesz egyenletes, inkább a harmadik és negyedik negyedévben lesz jelentős, és reméli, hogy a 2026-os évben is folytatódik majd.
A miniszterelnök szerint Nyugat-Európában aggódnak, hogy majd a gyerekeik rosszabbul fognak élni. Közép-Európában nem, itt sokkal jobban állunk – mondta.
A 13. havi nyugdíjról azt mondta, Brüsszel el akarja venni és a magyarországi ellenzék mögött álló közgazdászok is hasonlót mondanak.
Valójában Brüsszel teszi tönkre Németországot
Nem kell minősíteni egy másik ország kormányát, mert nem szül jó vért. A német medve nagyot lendít, óvatos vagyok. Kétségkívül igaz, hogy nem véletlenül tartanak előrehozott választást Németországban – fogalmazott Orbán Viktor.
A németországi helyzetre kitérve azt mondta, mindenkinek olyan kormánya van, amilyet megérdemel, és úgy véli, valójában Brüsszel teszi tönkre Németországot. Felidézte, hogy bevezettek egy büntetővámot a kínai autókra, de erről megmondták, hogy ez rossz lesz nekik. Perelik Brüsszelt is, és ilyen gazdasági helyzetben persze, hogy tönkre mennek a németek – fogalmazott.
Orbán Viktor nagy jövőt nem jósol annak, ami ma Nyugat-Európában történik.
Ha a nagy államok nem szerzik vissza a függetlenségüket (…), akkor sok jövőt nem jósolhatunk a nyugat-európai államok gazdaságának – fogalmazott. Vannak pozitív jelek is a miniszterelnök szerint, mert a migrációban már fellázadtak.
Sosem támogattuk a szankciókat, tudomásul vettük, hogy Brüsszelben 27-ből 26 állam szankciókat akar – mondta a miniszterelnök, aki szerint most Ukrajna viselkedése megálljra kényszerítette Magyarországot. Nekünk nem a szankciók filozófiájával van problémánk, hanem a magyar gazdaságra gyakorolt hatásával – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint a Európai Bizottság megígérte, hogy az ukránok újra át fogják engedni a területükön az orosz gázt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Bukott az érinthetetlen ingatlankirály, 60 milliárd forintot vasalna be rajta az adóhatóság

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Már megint tüntetés bénítja meg Budapest forgalmát, plusz itt vannak a türkök is

Elmaradt idén a tavasz, aggódnak a meteorológusok, fejre állt a légkör

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Ez olyan abszurd, hogy holnap el kell törölni

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások
