Az interjút Orbán Viktor azzal kezdte el, hogy Donald Trump ugyan csak tíz napja van hivatalban, de szerinte máris annyit változott a világ ezidő alatt, mint amennyit évek alatt szokás, ezt a jelenséget pedig „Trump-tornádónak“ nevezte.
Meglátása szerint ha Európa nem tesz jó együttműködési javaslatokat az Egyesült Államoknak, akkor ők „nem nyújtanak többé biztonságot nekünk“.
Arra a kérdésre, hogy fennáll-e a veszélye annak, hogy Magyarország a blokkok közé szorul, Orbán azt felelte, hogy nem, sőt, éppen ellenkezőleg. Hidegháborús tapasztalataira hivatkozva azt mondta, „a két nagy játékos eddig mindig megegyezett”. Elismerte ugyanakkor, hogy Oroszországgal már nehezebb lehet a helyzet. Kijelentette, úgy gondolja, hogy Magyarországnak egy olyan világban kell helyt állnia, amiben már a Nyugat elveszítette a felsőbbrendűségét.
A Neue Zürcher Zeitungnak Orbán azt is kifejtette, hogy amikor 2009-ben visszatérni készült a hatalomba, akkor találkozott Vlagyimir Putyinnal és egyetértettek abban, hogy a jövőre kell összpontosítaniuk, azóta pedig számos megállapodást kötöttek, Putyin pedig szerinte mindig megtartotta a szavát.
Szerinte az elmúlt 15 év tapasztalata az, hogy a magyarok bíznak Oroszországban.
Hozzátette, amikor Putyin a 2021-es követelései között feltüntette, hogy álíltsák le a NATO keleti terjeszkedését, akkor egyenesen megkrédezte tőle, hogy van-e problémája Magyarország NATO-tagságával.
Az orosz elnök erre azt válaszolta Orbánnak, hogy nem, mert Magyarország területén nem állomásoznak olyan fegyverek, amelyeket Oroszország fenyegetésnek tekint.
Orbán szerint Oroszországot a nagy hatótávolságú taktikai fegyverek jelenléte aggasztja. Hozzátette, nehéz elképzelni, hogy a magyarok lerohanják Moszkvát.
A kormányfő egyébként pár órával ezelőtt jelentette be az X közösségi oldalán, hogy a jövő héten fogadja a szélsőjobboldali AfD kancellárjelöltjét, Alice Wiedelt. Az interjúban a párttal való szimpátiájáról is megkérdezték őt, amire úgy válaszolt: nem ismeri mélyebben a pártot, sőt, ő maga inkább mozgalomnak nevezé az AfD-t, és nem zárja ki, hogy vannak a tagjai közt „őrült alakok”. Egyszerűen csak a programtervük szimpatikus a számára.
Orbán Viktor elgondolkodtatta Putyint
A miniszterelnök szerint az orosz államfő hajlandó volt mérlegelni a karácsonyi tűzszünetet. Az ügy az ukránokon bukott el.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Brutális földindulás csapott le, rengeteg a sérült

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

Rabszolgamunka az osztrák földeken: nagy árat fizethet, aki a szomszédban keresi a szerencséjét

Teljesen felforgatja a biciklisek életét az új KRESZ

Beteljesült Nagy Márton rémálma: repkednek a mínuszok a gazdaságban

Európa aggódhat a legjobban az izraeli-iráni háború miatt

Orbán Viktor: új helyzet van, indítványt tesz Magyarország Brüsszelben

Lassan elfelejtenek minket: a magyar vendéglátóhelyekről kidobták a gulyást meg a pörköltet
