Európa a tűzzel játszik, béke-háború határmezsgyéjén egyensúlyozik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki, a Kossuth Rádióban adott interjújában.
„Nem hagyjuk, hogy harmadszor is belekényszerítsék a magyarokat háborúba, ki fogunk tartani a békepárti álláspont mellett, de a békétől napról napra messzebb kerülünk” – közölte a kormányfő.
Ez veszélyes, aggódok Európa jövőjéért
– fogalmazott.
Azt is mondta még, hogy szerinte Európának olyan biztonsági megoldást kell találni, amiben az oroszok is benne vannak.
Az európai parlamenti választások tétje általában az, hogy melyik politikai erőnek mennyi képviselője lesz, most azonban az igazi tét az, hogy mennyi voksot kapnak majd a háború-, mennyit a békepárti erők – közölte azzal, hogy
a békére csak az szavaz, aki a Fideszre szavaz.
Az ország gazdasági helyzetéről szólva arról beszélt, hogy a boltokban háborús felárat kell fizetniük az embereknek. A háború rányomja a bélyegét a gazdasági növekedésre is, az infláció letörése után cél, hogy 2024 a gazdasági növekedésről szóljon; ha nem lenne háborús helyzet, a GDP nem 2,5 százalék lenne idén, hanem annak kétszerese.
Az állam nem kényszerrel, hanem megegyezéssel akarja belátásra bírni a kis- és nagykereskedőket, miszerint a magyar embereknek jogos az elvárása, hogy olyan áron juthassanak üzemanyaghoz, mint a régió más polgárai
– emelte ki az üzemanyag-árakkal kapcsolatban.
Macronomx Meetup – Növekedés és Egyensúly
2024. május 30-án rendezi meg az IndaMedia és az Economx a MÜPA-ban a Macronomx Meetup – Növekedés és Egyensúly című szakmai konferenciát. Az eseményt Nagy Márton miniszter, a magyar gazdaság karmestere nyitja meg. A meetup fókuszában: vajon sikerül-e Magyarországnak kinőnie az egymást érő sorozatos válságokból úgy, hogy közben a költségvetési kiadásokat is féken tartsa? Miközben egyre gyakrabban a „polikrízis kora" szókapcsolattal illetik a 2020-as éveket, és Nyugat-Európa egyre több vezetője mond nemet a növekedésre, Magyarország nem tehet mást, mint előre menekül. A részletes programot és az előadóinkat itt találja, az eseményekre jegyeket itt tud vásárolni.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban