Az israelnationalnews hírportál szerint
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Orbán Viktor miniszerelnök csütörtökön telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel.
Kapcsolódó
A tájékoztatás szerint a felek arról beszéltek, hogy Magyarország úgy döntött, kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC). A három politikus ezen felül megvitatta az esetleges további lépéseket ez ügyben - rögzítette az MTI.
A hírportál egy másik cikkéből az derül ki, hogy a telefonbeszélgetésről Netanjahu hivatala adott ki közleményt.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön az Air Force One fedélzetén újságíróknak megerősítette, hogy beszélt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, és hozzátette: Netanjahu a jövő héten vagy „a nem is olyan távoli jövőben” ellátogathat az Egyesült Államokba.
Donald Trump nem közölt további részleteket Netanjahu esetleges látogatásáról. A miniszterelnök februárban járt Washingtonban, az akkor tartott közös sajtótájékoztatón az amerikai elnök ismertette Gázai övezetre vonatkozó tervét.
Egy magas rangú amerikai tisztviselő szerint Netanjahu Fehér Ház-beli látogatására néhány héten belül sor kerülhet, de még nincs pontos időpont, és a találkozó előkészítése sem kezdődött e.
Az izraeli miniszterelnök csütörtökön érkezett Magyarországra, ahol közösen tartott sajtótájékoztatót Orbán Viktor miniszterelnökkel. A magyar kormányfő azzal kapcsolatban, hogy Magyarország kilép az ICC-ből egyebek közt azt mondta:
egy politikai motivációk alapján működő nemzetközi bíróságban egy magára valamit adó demokratikus jogállam, mint amilyen Magyarország, nem vehet részt.
Az izraeli miniszterelnök különösen méltattatta, hogy Magyarország kilép szervezetből, Benjámin Netanjahu szerint hasonló csatát vív Izrael és Magyarország.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem