Vasárnap hajnalban kell órát állítanunk, amikor is 3 óráról 2-re kell visszatekerni a mutatót. A Magyar Alvás Szövetség azonban továbbra is kiáll amellett, hogy az óraátállítás negatív egészségügyi és társadalmi hatásokkal bír, azonban az EU továbbra sem hozta meg a végleges döntést az óraátállítás eltörléséről – írja a Pénzcentrum.
Bár az Európai Unióban már döntés született az óraátállítás eltörléséről, a pontos időpont és a megfelelő időzóna kiválasztása még várat magára. Az óraátállítás sokkal többet jelent annál, hogy egy órával többet vagy kevesebbet alszunk
– fogalmazott a Magyar Alvás Szövetség.
Jelenleg a fő kérdés, hogy az uniós országok az eddig megszokott téli vagy a nyári időszámítást válasszák állandóra. Ez különösen fontos a szomszédos országok között, hiszen el kell kerülni az időzónák összemosódását, amely nagyban zavarhatná a piacot és a tagállamok közti kereskedelmet.
A Magyar Alvás Szövetség csatlakozott a nemzetközi Time Use Initiative (TUI) programhoz, amelyet számos kutatóközpont és szakértő támogat.
A szövetség elnöke G. Németh György kiemelte, a tudományos bizonyítékok szerint az óraállítás megszüntetése életmód- és egészségszemlélet-váltást igényel, hiszen nem lehet meghosszabbítani következmények nélkül a nappalokat, az éjszakai alvásidő rovására.
A jelenlegi időzóna váltás vagy más kronobiológiai javaslatok figyelembevétele megfontolandó lehet a szövetség szerint.
Soron kívüli óraátállítás jöhet, döbbenetes, hogy mi miatt
A Föld gyorsabban forog, de a szökőmásodpercek megjelenéséhez nemcsak a Föld forgásának gyorsulása, hanem a klímaváltozás is hozzájárul.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná