Reggel 7 órakor megkezdte működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a Facebook-oldalán.
Kovács Zoltán bejegyzése szerint a munkában közreműködik többek között a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat, a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Közút, valamint a fővárosi kormányhivatal.
Megjegyezte, hogy augusztus 16. óta nagy érdeklődés mellett zajlanak a Szent István-napi rendezvénysorozat központi programjai Budapesten; szombat óta már több tízezren vettek részt az eseményeken.
Kovács Zoltán közölte, hogy a nemzeti ünnep a hagyományoknak megfelelően zászlófelvonással és tisztavatással kezdődik a Kossuth Lajos téren, ezt követi a Duna feletti légi parádé.
Az érdeklődők 10 és 18 óra között ingyenesen tekinthetik meg a Szent Koronát a Parlamentben, délután a Szent István-bazilikánál ünnepi szentmisét és Szent Jobb körmenetet tartanak, este pedig látványos tűzijáték és drónshow várja az érdeklődőket - jelezte.
"Ünnepeljük biztonságban Magyarország születésnapját!" - írta az államtitkár.
Programok
Az ünnepen rengeteg program várja a látogatókat.
Az állami ünnep légi parádéval indul 9 órakor a Duna felett, majd Szent István-napi díszünnepséggel folytatódik a Kossuth téren, ahol Magyarország lobogójának felvonása, valamint az újonnan végzett honvédtisztjelöltek nyilvános eskütétele következik.
A Szent Korona is látogatható
A Szent Korona 10 órától 18 óráig díjmentesen látogatható a Parlamentben, 17 órakor pedig Marton Zsolt váci megyéspüspök mond szentbeszédet a Bazilikában, az ünnepi misén, majd kezdődik a Szent Jobb-körmenet.A Csárdafesztiválon 17 órától Pál István Szalonna és Bandája jubileumi koncertet ad. Az ország kenyereit és tortáit a Magyar Ízek Utcájában lehet megkóstolni.
A Szent István-napi kenyér ünnepélyes felszelése 10 órakor lesz a Várkert Bazárban.
A Művészkertben délelőtt a Kaláka koncertje, délután irodalmi ihletésű előadások lesznek, színpadra lép a 80 éves Hobo is. A Varázsligetben 17 órától Bodrogi Gyula beszél Süsüről. Az aktívabb szórakozásra vágyókat a Családi élménysziget fogadja, ahol reggel Rubint Réka tart bemelegítő edzést, este pedig Zoltán Erika lép színpadra, majd a Band of StreetS fellépésével zárul a nap. A budai várban, a Tóth Árpád sétányon található Hősök útján 8 sorsfordító döntés históriáját mutatják be hagyományőrző csoportok. A Road Movie Live-on, a Műegyetem rakparton 18 órakor Curtis, 19 óra 30 perckor pedig a Road lép színpadra – írja a mfor.hu.
A Szent István-nap programjaival kapcsolatos részletes információk a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu weboldalon és az ünnepségsorozat hivatalos mobilalkalmazásában olvashatók – közölték a szervezők.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás