Egy februári kormányrendelet szerint már július elsejétől szinte valamennyi közfinanszírozott szakrendelőben kellene működnie az online időpontfoglaló rendszernek, amely informatikai segédlettel tenné hatékonyabbá a betegek ellátását, ám
a rendszer az indulás után két hónappal is erősen akadozik, a tapasztalatok szerint sokszor több hetes várakozási időkkel kínál föl időpontokat.
A Népszava cikkében emlékeztet: múlt októbertől telepítették először 83 szakrendelőbe az új betegút-menedzselő rendszert, ebben akkor még csak a területhez tartozó háziorvosok, helyi szakorvosok foglalhattak időpontot pácienseiknek. Júliustól pedig további intézményekben vált elérhetővé az a szolgáltatás, amelyben már a beteg is foglalhattak időpontot.
A gyakorlatban viszont nem zökkenőmentes az ellátás.
- Ha valaki megkapja a digitálisan kiállított beutalóját, arra rá kell írni egy úgynevezett szervezeti egység kódot, ami egyértelműen azonosítja azt az ellátóhelyet, ahová mehet. És a rendszer csak ennek az intézménynek szabad időpontjaira engedi jelentkezni. Azaz a beteg épp abban a sorban áll, amit megkerülhetett volna azzal, ha vállalja az utazást a gyorsabb ellátásért.
- Akinek pedig mégis sikerül területen kívüli intézményben időpontot foglalnia azzal - háziorvosok tapasztalata szerint - megeshet, hogy elkérik tőle a lakcímkártyáját és úgy már nem biztos, hogy fogadják.
Azok a szakrendelők, amelyek nem vettek részt a rendszer fejlesztésében, gyakorlatilag nem nagyon tudnak csatlakozni, mert az informatikai rendszereik nem kompatibilisek, az úgynevezett illesztő programokra pedig még várniuk kell. A lapnak az egyik intézmény vezetője arról beszélt, hogy eddig ők egyelőre egy szakorvosi ellátást ajánlottak föl az E-térben szabadon választható időpontok közé, azzal próbálják meg „kihordani” a gyermekbetegségeket.
Sok helyen a maguk az intézmények informatikusai javasolták a főigazgatóknak, csak annyira tegyenek eleget a kötelező csatlakozást előíró jogszabálynak, hogy ne érje szó a ház elejét, de egyébként meg várják ki, míg a rendszerhibákon úrrá lesznek a fejlesztők.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye