Félrevezető és igencsak veszélyes álhír terjed a közösségi médiában, miszerint 2023. szeptember 1-től megváltozik a mentőszolgálat telefonszáma. A mai napig több mint 6 400 megosztásnál jár az álhír.
A pletyka szerint körültekintőnek kell lennünk, hogy ne a megszokott 112-es számot hívjuk, azonban ez nem igaz. Sőt, továbbra is a 112 lesz a helyes szám, ha a mentőket akarjuk értesíteni.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a VG.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy
„nem jó megoldás, ha az emberek most tömegével átállnak a 1830-ra, mert ez egy másik szolgáltatás”.
A 1830-as hívószám egy vármegyei ügyeleti hívószám, amit 16 óra után lehet hívni azoknak, akiknek valamilyen egészségügyi problémája támad. Viszont akik sürgős segítségre szorulnak, azoknak a későbbiekben is a 112-t kell hívniuk.
A portál azt írja, a váltás szeptemberi időpontja azért merülhetett fel, mert akkor újabb három vármegye, Baranya, Szolnok és Veszprém csatlakozik az 1830-as rendszerhez, így már összesen 9 vármegyében hívható ez a központi ügyeleti szám.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég