A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt, és fegyházbüntetést indítványoz egy 22 éves férfival szemben, aki tavaly novemberben késsel fenyegetve rabolt ki egy óbudai benzinkutat, majd menekülés közben kirúgta az üzlet ajtaját. A vádlott két nap múlva visszatért, hogy újra raboljon, a tervében azonban megzavarták, ezért ekkor zsákmány nélkül menekült el. A bíróság az ügyben hamarosan előkészítő ülést tart.
A vádirat szerint a vádlott 2022. november 9-én hajnalban egy III. kerületi benzinkúthoz ment azért, hogy az aznapi bevételt erőszakkal megszerezze. A vádlott az arcát maszkkal eltakarva bement az üzlethelyiségébe, ahol egyenesen a pulthoz lépett, majd elővett egy kést, és azzal fenyegetni kezdte a pult mögött álló alkalmazottat, miközben a bevételt követelte.
Az eladó a fenyegetés hatására átadta a támadónak a kasszában lévő több mint 300.000 forint bevételt, amelyet megszerezve, a vádlott futva próbált távozni az üzletből, amelynek ajtaja azonban nem nyílt ki.
A menekülés érdekében a vádlott többször is nekirohant az ajtónak, majd abba nagy erővel belerúgott, amelynek hatására az ajtó végül kiszakadt a helyéről, a vádlott pedig elfutott a helyszínről. A rongálással a férfi csaknem 400.000 forint kárt okozott.
Két nappal később este a vádlott ismét megjelent ugyanannál az óbudai benzinkútnál azért, hogy a bevételt rablással megszerezze. A vádlott ebben az esetben is eltakarta az arcát, és úgy akart belépni az üzletbe, ekkor azonban a benzinkút egyik alkalmazottja rászólt, hogy vegye le a maszkot, ezért a vádlott elállt a tervétől és elszaladt a helyszínről.
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével, valamint rablás előkészületével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban. A bíróság az ügyészség indítványára a vádlott letartóztatását a vádemelés után is fenntartotta, és az ügyben 2023 novemberére tervezi az előkészítő ülés tartását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Leállt az M3-as metró
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért