Király Leventétől, a Nemzet Színészétől Szegeden vettek végső búcsút ma délben.
A temetésen mutatkozott először Magyarországon nyilvános eseményen Novák Katalin a februári lemondását követően.
A Blikk által közölt fotó szerint a korábbi köztársasági elnök a gyászoló tömegben a férje mellett állt sötét ruhában és napszemüvegben.
Novák Katalin február 10-én mondott le a köztársasági elnöki posztról, miután kiderült, hogy elnöki kegyelemben részesítette a bicskei pedofilügyben érintett, és másodfokon kényszerítés miatt elítélt pedagógust, aki az ítélet szerint igazgató-helyettesként arra próbálta rávenni a bicskei gyermekotthon bántalmazott fiatalkorú lakóit, változtassák meg a vallomásukat, hogy a pedofília miatt később elítélt igazgatót felmentsék.
A volt köztársasági elnök májusban már feltűnt az Andalúziai Királyi Lovasiskola egyik Facebook-bejegyzésében, amelyben arról írtak, hogy Novák Katalin mellett Ignacio Rosales de Salamanca ezredes, a spanyol honvédelem andalúziai küldöttségének megbízottja is ellátogatott hozzájuk.
Élete végéig gazdag nő lesz Novák Katalin: több milliós nyugdíjjal távozik
A leköszönő köztársasági elnök, Novák Katalin havi több millió forintos nyugdíjra számíthat élete végéig. És ez még nem minden. Miközben vagyonát gazdagítja számos hazai ingatlan is.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le