A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság összehangolt ellenőrzést tartottak a Kalóriakirály termékeit raktározó és forgalmazó logisztikai központban. Az akció eredményeként az NKFH ellenőrei több mint 1500 doboz, hamisítványnak minősülő étrend-kiegészítőt foglaltak le, amelyek piaci értéke - a weboldalon feltüntetett akciós árak alapján – közel 5,5 millió forintra tehető.

Az NKFH hatósági ellenőrzést folytat a Kalóriakirály néven publikáló influenszer ellen, aki a hatósági intézkedések ellenére továbbra is jogszerűtlenül forgalmazza veszélyes étrend-kiegészítő termékeit. A vizsgálat során élelmiszer-hamisításra  –  azaz lényeges tulajdonságra vonatkozó félrevezető jelölésre és egyéb jelölési hibákra  – derült fény – közölte az NKFH az MTI-vel. Hozzátéve: 

a hatóságok azon dolgoztak, hogy a jogsértő termékek kikerüljenek a forgalomból, a logisztikai központ pedig példamutató módon együttműködött a hatósági intézkedések során.

A zárolt három termék

  • a Kalóriakirály zsírpusztító szérum étrend-kiegészítő kapszula l-karnitinnel, krómmal és növényi kivonatokkal (16,2 g),
  • a Kalóriakirály éhségűző elixír étrend-kiegészítő kapszula növényi kivonatokkal (13,9 g/30 db),
  • illetve a Kalóriakirály zsírpusztító extra 37,67 százalékkal több hatóanyag étrend-kiegészítő kapszula (16,05 g/30 db). 

Ezek lényeges tulajdonságaikra vonatkozóan félrevezető jelöléseket tartalmaztak, ami a hatályos jogszabályok értelmében élelmiszer-hamisításnak minősül. A termékeken nem jelölték meg azokat a kockázati csoportokat, akik számára a fogyasztás kifejezetten veszélyes lehet.

Az NKFH ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy ne vásárolják meg a Kalóriakirály néven forgalmazott étrend-kiegészítőket, mivel azok nem felelnek meg a hazai és uniós élelmiszerjogi előírásoknak.

Döntött az EU: kőkemény tilalmat vezetnek be ezeknél az étrend-kiegészítőknél

Szigorú vizsgálatot és engedélyeztetést követelnek meg, az érintett növényi eredetű készítmények reklámozása nem lehet félrevezető az uniós bíróság friss döntése értelmében. Bővebben >>>