A küldeményt társaság közleménye szerint mintegy 7,6 millió címre küldik el, december 6-ig bezárólag pedig mindenkinek meg kell, hogy érkezzen a postaládájába.
Megjegyzik, hogy amennyiben valaki nem kap kérdőívet, annak több oka is lehet: elképzelhető, hogy letiltotta a címadatait valamilyen adatbázisból, vagy egyszerűen csak más címen tartózkodik, mint ami a hivatalos személyi adat- és lakcímkártyanyilvántartóban szerepel.
A Magyar Posta az érintettektől azt kéri, érdeklődjenek az ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon.
A Nemzeti Konzultációban szereplő kérdésre adott válaszleveleket 2024. december 20-ig lehet díjmentesen visszaküldeni – áll a közleményben.
Felpörgetné a gazdaságot a kormány csodafegyvere, teljesen új világ kezdődhet
A kormány által bejelentett Új Gazdaságpolitikai Akcióterv a jövedelmek, a lakhatás és a vállalkozások területén keresztül próbálja meg elérni a kabinet által meghatározott gazdasági célokat. A lapunknak nyilatkozó elemzők szerint a költségvetés és az infláció kapcsán nem várható jelentős negatív hatása az intézkedéseknek, miközben a belső fogyasztás növekedése ellensúlyozhatja a gyengélkedő külső konjunktúrának való kitettségünket.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban