A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) tájékoztatása szerint
elfogtak Budapesten egy lőfegyverekkel kereskedő 25 éves német férfit, aki hazájában antiszemita indíttatású, vagyon elleni bűncselekményt követett el, illetve lőfegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt is keresték.
A police.hu-ra feltöltött közlemény szerint a német hatóságok azt feltételezték, hogy a férfi elhagyta Németországot és Magyarországon rejtőzködhet, ezért felvették a kapcsolatot a magyar fejvadászokkal, hogy megállapítsák férfi tartózkodási helyét, és elfogják.
Mivel a körözési adatlapján az szerepelt, hogy fegyveres és veszélyes, illetve az ismert előzmények alapján automata lőfegyverrel is rendelkezhetett, elfogására csak a Terrorelhárítási Központ (TEK) volt jogosult.
A KR NNI nyomozói azonosították a körözött férfi feltételezett tartózkodási helyét, így megállapították, hogy május 12-én egy Szolnokról Budapest felé tartó vonaton utazhat.
A férfit a Nyugati pályaudvar egyik peronján fogták el, miután leszállt a Szolnokról érkező InterCity vonatról.
A megbilincselt férfit kiemelt biztonsági intézkedések mellett a VI. kerületi rendőrkapitányságra állították elő, ahol őrizetbe került. Arról, hogy a férfit mikor adják át Németországnak, a későbbiekben döntenek - áll a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon