A vádirat szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi szervénél vezető beosztású személy először bizalmas, majd korrupciós kapcsolatot alakított ki egy debreceni vállalkozóval.
A vállalkozó érdekeltségét több olyan gazdasági társaság tartozott, akikkel 2013-mas évtől kezdődő keltezéssel ellátott szerződésekkel több milliárd forintos kölcsönt folyósítottak, melyeknek egy részével szemben később kényszertörlési, illetve felszámolási eljárás indult.
A kapcsolatokra tekintettel a vállalkozó attól tartott, hogy a cégeket érintő eljárásokat indíthat a NAV. Ezért abban állapodtak meg, hogy rendszeresen juttatnak különböző műszaki cikkeket és készpénzt, cserébe pedig a NAV felsővezetője figyelemmel kíséri a cégekkel szembeni eljárásokat, információkat szolgáltat róluk, és közbenjár annak érdekében, hogy vállalkozók számára kedvezően végződjenek. A felsővezető a helyzetét felhasználva az egyik konkrét adóhatósági eljárás befolyásolásában is közreműködött.
Mindezekért a volt hivatalos személy legalább 3,5 millió forint jogtalan előnyre tett szert a műszaki cikkeken keresztül és további ezer euróval is gazdagodott.
A vezető egy másik debreceni vállalkozóval is hasonló korrupciós alakított ki, ennek keretében további 4 millió forint értékű gépkocsihasználatot és gépkocsi vásárlásban nyújtott kedvezményt kapott jogtalan előnyként.
A főügyészség indítványozta, hogy beismerés esetén 7 év börtönre és ugyanennyi év közügyektől való eltiltásra ítélje a volt hivatalos személyt, valamint 8 millió forint pénzbüntetésre és a közszolgálati jogviszonytól való gyakorlattól való végleges eltiltásra. Ezen kívül vagyonelkobzás elrendelését is kezdeményezték.
Gondolja meg jól, milyen terméket rendel az USA-ból és Kínából
Az Európai Unión kívüli kisebb értékű vásárlásokat már nagyon jól meg kell gondolni, mert a vámkezelési díj és az áfa együttes összege meghaladhatja a termék árát – hívta fel az Economx figyelmét az e-kereskedelmi és adatvédelmi szakértő.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megszólalt Kubatov Gábor: komoly személycserék jönnek a Fidesznél
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut