A Budapesti Nagybani Piacon tevékenykedő elkövetők jelentős, több mint 11,5 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek - jelentette be Szilágyi Tamás, a NAV Bűnügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Mint mondta, a zöldség-gyümölcs kereskedelem hátterében a szervezett bűnözői csoportok az áfa-, és egyéb adófizetési kötelezettségeiket csalárd módszerekkel igyekeztek elkerülni.
A NAV három bűnügyi főigazgatósága összesen 78 helyszínen csapott le, a hatósági beavatkozás 532 fő részvételével zajlott le, melyet követően 55 gyanúsítottak hallgattak ki, közülük pedig 15 embert tartóztattak le.
Kapcsolódó
A szóvivő szerint a bűnszervezet vezetői fényűző életet éltek, luxuscikkekel kényeztették magukat.
A kármegtérülés érdekében az országhatárokon innen és túl a cégvagyonok mellett az elkövetők által felhalmozott értékes vagyontárgyakat is kézre kerítette a hatóság, több száz millió forintnyi készpénz mellett nívós ingatlanokat, márkás karórákat, divatcikkeket, személygépjárműveket, motorkerékpárt és hajót is lefoglaltak.
Drabos Imre, a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója tájékoztatása szerint az azonosított bűnszervezet zöldség-gyümölcs, alapvető élelmiszerek valamint informatikai eszközök behozatalával csalt, fiktív számlákkal kerülte el az adófizetést, mintegy 20 gazdasági társaság közreműködésével.
Hozzátette, az elkövetőkkel szemben még 2023-ban indított nyomozást különösen jelentős költségvetési csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatják, bűnösségük esetén akár 20 év börtönbüntetésre is számíthatnak.
Kolbásztól a cigiig mindent árultak a zugboltban, aztán kopogtatott a NAV
Pörgött az üzlet a Heves vármegyei lakóházban működő illegális boltban, a vége milliós bírság lett.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Magyar Péter azt állítja, kiszivárogtatta Rogán Antal bizalmas jegyzőkönyvét

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

Hatalmas pofon Ukrajnának: kiszáll a BlackRock az üzletből

Kiderült, meddig védi meg a kormány a rezsit

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül

Lebukott a milliárdos áfacsalási biznisz: 21 embert gyanúsítanak

400 forint felett is járt az euró, aztán jött az inflációs adat

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva
