A tárcavezető egy Facebook-posztjában azt írta, a főváros a pénzügyekből és a szolidaritásból is elégtelenre áll. Ezt a kijelentését a miniszter arra alapozza, hogy állítása szerint Budapest Magyarország legfejlettebb és Európa egyik legfejlettebb területe, az EU-s fejlettségi szint 168 százalékán áll.
Úgy látja, mindez azt jelenti, hogy Budapest és az egyes vármegyék között a fejlettségbeli különbség akár háromszoros is lehet.
Hozzátette, már közel 300 milliárd forintot ér el a város iparűzési adóbevétele, ennek ellenére csődközeli állapotban van Budapest. Leszögezte, a vidék felzárkóztatása közös érdeke, amiből a fővárosnak is ki kell vennie a részét. A gazdagabb települések által fizetett szolidaritási hozzájárulás így nagy segítség lehet a szegényebb önkormányzatoknak. Emellett pedig a szolidaritási hozzájárulás rendszerét a Fővárosi Törvényszék, a Kúria és az Alkotmánybíróság is megerősítette – tette hozzá Nagy Márton.
Kiemelte, évek óta azt lehet hallani, hogy nincs pénze a fővárosnak, ami miatt alapvető fejlesztések maradnak el. Ugyanakkor Rákosrendező kapcsán szerinte kiderült, hogy mégis akar sok tíz milliárd forint, amiből a területet megvásárolja.
Mire készül megint a kormány? Nagy Márton megkongatta az árstopharangot
Az NGM élén álló miniszter beszédes Facebook-bejegyzésben harangozta be, hogy újra küszöbön állhat hazánkban egy ársapkás korszak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben