Nem esetszerű dologról van szó, ugyanis a reklamációt követően az eredeti gázszámla töredékét számlázza ki az MVM. A Társasházi Háztartás nevű oldal gyűjtése szerint előfordult olyan eset, hogy a 123 ezer forintos augusztusi gázszámla helyett 756 ezret számláztak ki véletlenül.
Volt, akinek hiába volt közel ugyanannyi a fogyasztása júliusban és augusztusban is, előbbi hónapban 200 ezres, utóbbiban fél milliós számlát kapott.
Problémát jelent továbbá az is, hogy az ügyintézés nem túl rugalmas: hiába ígérik, hogy visszahívják a panasztevőket, nem történik semmi.
Van, akinél a jelleggörbés limitre hivatkozva próbálják megindokolni a magasabb számlát, csakhogy rendszeresen előfordul, hogy bőven a jelleggörbe alatt fogyasztanak a felhasználók. De olyan is előfordult, hogy hónapok óta nem kapott komepenzációt, sőt, olyan is, akinél csak fűtésre állították át a számlát.
A THT megkereste az esetek kapcsán az MVM sajtóosztályát, ám a cikk írásának pillanatáig nem kaptak választ. Azt javasolják, hogy akinek indokolatlanul magas a gázszámlája, az elektronikus levélben tegyen panaszt az MVM Ügyfélszolgálatán.
Drasztikusan visszaesett a gáz- és áramfogyasztás, a kormány is nagyon örül neki
Az Energiaügyi Minisztérium szerint ugyanis a visszafogott felhasználás erősíti az ellátásbiztonságot.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező