Hétfőig újabb 140 töltőállomására helyez ki kutyachip-leolvasót a Mol. Az olajipari társaság felhívta rá a figyelmet, hogy ezzel – az autópályák menti kutak kivételével – országszerte összesen már 350 kúton tudnak segíteni az elkóborolt kutyáknak.
2022-ben több mint 1500, tavaly pedig 1400 elkóborolt kutya került haza úgy, hogy a Mol töltőállomásain le tudták olvasni a mikrochipjüket, majd el tudták érni a gazdájukat. Bakos Piroska, az olajipari társaság szóvivője elmondta:
az elmúlt évek megdöbbentő számait, valamint az újra egymásra találó kutyák és gazdáik örömét látva döntöttek úgy, hogy újabb 140 töltőállomásra tesznek leolvasót.
A legkritikusabb időszak a szilveszter
Kifejezetten sok kutyát visznek be a Mol-kutakra szilveszterkor és az újév első napjaiban, mert a váratlan zajoktól megrémült állatok gyakran elszöknek otthonról, és tájékozódási képességüket elvesztve kóborolnak az utakon. A Mol ezért döntött úgy, hogy épp szilveszterre bővíti ki a hálózatát – tájékoztatta a vállalat az MTI-t.
A töltőállomásokon dolgozók az év bármelyik időszakában felhívhatják az ügyeletben lévő állatorvosokat, akik a hivatalos adatbázis alapján azonosítják a kutyát és gazdáját.
A Mol közelménye felhívta rá a figyelmet, hogy a szilveszteri zaj- és fényhatásoktól a kutyákat többek között délutáni sétáltatással, az állatok estére a házba vagy lakásba történő beengedésével, a helyiség besötétítésével, a külső zajok semlegesítésével, valamint nyugtatással, simogatással lehet megvédeni.
A kutyák védelme fontosabb a robbantási vágynál, már itt is tilos a tűzijátékozás
Béres András III. kerületi alpolgármester kezdeményezésére Óbuda-Békásmegyer szinte teljes területén betiltották a szilveszteri tűzijátékot. Nem ez az egyetlen budapesti kerület, ahol büntetik az óév búcsúztató robbantgatást.A részletekről ITT olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni