Újabb lépést jelent az önkormányzati szakrendelők államosítása felé az Országgyűlés döntése, amely állami kezelésbe vonja a társadalombiztosítás terhére végzett CT- és MR-vizsgálatokat 2024-től – írta a Magyar Orvosi Kamara (MOK).
A hatástanulmányokkal megalapozott, szakmai konszenzusos döntéshozatalt megkerülő államosítás tovább ronthatja a diagnosztikában és a járóbeteg-szakellátásban már jelenleg is kritikus mértékű szakemberhiányt.
Kínzó orvoshiány van, ez most már tény
A jelenlegi struktúrához nincs megfelelő humánerőforrás és ott van még a magánellátás is, amelynek nagy része szintén a 39 ezres orvos munkaerejére épít - mondta az OKFŐ főigazgató-helyettese egy orvoskonferencián. Bővebben>>>Milyen veszélyeket von maga után a törvénymódosítás?
Továbbá jelezték, hogy a súlyosbodó szakemberhiány az alábbi nehézségeket fogja generálni:
- a várólisták növekedéséhez vezethet,
- rontja a daganatos, a mozgásszervi, valamint a szív- és érrendszeri betegek gyógyulási esélyeit,
- és még több beteget kényszerít a magánellátásba.
A kamara veszélyesnek nevezte, hogy a törvénymódosítást a 2024-es költségvetésbe ágyazva, társadalmi és szakmai egyeztetés nélkül, a parlamenti vitát megkerülve hozták meg.
Újabb változás az egészségügyben: államosítják a CT- és MR-vizsgálatokat
A változás jövő év novemberétől lép életbe, a magánszolgáltatókat senki nem tájékoztatta, hogy kiebrudalják őket a kórházakból. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére