Az Economx egy háttérbeszélgetésen úgy értesült, hogy mindenhol, vidéken és a fővárosban egyaránt teljes kapacitással dolgozik a MOHU a rendkívüli időjárási helyzet ellenére is – ez naponta több mint 1600 járatot jelent. Az extrém időjárás miatti fennakadások hátteréről a MOHU szakemberei elmondták: a helyszíni körülményeket a kukásautó sofőrje a helyszínen értékeli. Előfordulhat, hogy egy adott utca sík és jól takarított, azonban csalóka lehet a helyzet, ha az oda vezető útszakasz szűk, síkos, így a többtonnás járművek számára balesetveszélyes a behajtás. Ilyenkor a szolgáltató a sofőr döntésére bízza, hogy el tudja-e biztonsággal végezni az ürítést. A MOHU szerint ez nem csak a jármű épsége, hanem a lakosság biztonsága miatt is fontos szempont.
A kimaradt címek pótlása nem történik véletlenszerűen, mint például a csomagküldés esetében.
A szemétszállítás tervezett menetrend szerint zajlik – hangzott el. A pótlás soron következő napra vagy akár több nappal későbbre is eshet. A MOHU munkatársai azt kérik, hogy a lakosság hagyja kint a kukákat, és továbbra is helyezze el bennük a keletkező hulladékot. A szolgáltató megerősítette: a MOHU nem hatóság, nem büntetik azokat az edényeket, amelyek a rendkívüli helyzet miatt nem zárhatók le.
Rummer Gábor, a MOHU szerződésmenedzsment vezetője közölte: az országban egyetlen szolgáltató sem jelentett olyan mértékű fennakadást, ami közegészségügyi kockázatot jelentene a fagyos időben.
A MOHU mindennap jelentést küld az Operatív Törzs számára arról, hány járat indult el, azok mekkora arányban teljesítették az útvonalat, illetve hány esetben jeleztek problémát a sofőrök. Január 13-án az 1600 járat 85 százaléka jutott el az összes tervezett címre. Ez nem azt jelenti, hogy a fennmaradó 15 százalék el sem indult, hanem hogy a járatok egy része időjárási okból nem tudta teljesíteni a teljes útvonalat. Ezeket a későbbiekben pótolják.
Az elmúlt napokban a legalacsonyabb országos teljesítési arány is elérte a 70 százalékot, de voltak olyan napok, amikor minden járat eljutott az összes tervezett címre.
Varga Csaba, a MOHU Budapest Zrt. hulladékgyűjtési és -szállítási főigazgató tájékoztatása szerint a fővárosban naponta átlagosan 250 kukásautó teljesít szolgálatot (január 13-án 234 jármű dolgozott), és több, mint 800 fő vesz részt a lakossági hulladék begyűjtésében. A járművek hajnali 4 órakor indulnak, és elegendő jármű és személyzet áll rendelkezésre.
A január 7–9-i hóhelyzet idején országszerte mintegy 30 településen nem tudták elvégezni a tervezett gyűjtést. Ez a szám a hétvégére 15 településre csökkent. A január 13-i havazás és ónos eső következtében ismételten mintegy 40 település vált átmenetileg elérhetetlenné.
A MOHU hangsúlyozta, hogy a pótlások folyamatosan zajlanak, és a kollégák minden nap teljes kapacitással dolgoznak, a rendelkezésre álló humánerőforrás és eszközállomány biztosított. Ugyanakkor a hóhelyzet, az ónos eső és a balesetveszélyes, csúszós utcák továbbra is nehezítik a munkát. A fővárosban a kukásautók az elmúlt napokban összesen mintegy 150 ezer kilométert tettek meg. Országosan egy-egy járat több települést is érint, így a napi szinten megtett útvonalak száma több ezerre tehető.
A MOHU közölte: minden téli közlekedési előírással felszerelt járművet használnak, ám ezek – jellemzően 20–30 tonnás célgépek – havas, jeges, szűkebb utcákban biztonsági kockázat miatt gyakran nem tudnak közlekedni.
„A megtisztított utakon a pótlásokat az előre betervezett normál járatokkal együtt végzik el. Így előfordulhat, hogy nem a megszokott reggeli órákban, hanem délután vagy több nappal később érkezik meg a kukásautó. A lakosság türelmét kérjük, és azt, hogy a kukákat hagyják kint, mert a hulladékot minden esetben el fogják vinni” – közölte a MOHU.
A pótlási időpontokról a területileg illetékes szolgáltatók tudnak pontos tájékoztatást adni. Az ügyfélszolgálatok elérhetőségei megtalálhatók a hulladékszállítási díjról szóló számlalevél első oldalán, illetve a MOHU honlapján, ahol a település irányítószámának megadásával érhető el a megfelelő információ.