Végére ért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Szabadság téri székházának 2021 októberében kezdődött rekonstrukciója, így a márciusban hivatalba lépő Varga Mihály már a megújult épületben kezdheti meg az elnöki ténykedését. A Szabadság téri ingatlan teljes állománya a most lezáruló átmeneti időszakig a Krisztina körút 55. szám alatti irodaházban végezte a munkáját.

Az első teljes körű renoválás
A jegybank épülete korábban soha nem esett át komolyabb műszaki felújításon a fennállása óta, csak a mindennapi működéshez szükséges karbantartás, illetve az adott kor igényeinek megfelelő technológiai megoldások beépítése történt meg – számolt be róla az MNB.
A munkálatok magukba foglalták az épület teljes gépészeti rekonstrukcióját, amely hozzájárul az üzemeltetési költségek és a környezeti terhelés csökkentéséhez. A kialakítás során az ESG irányelvekkel összhangban az épület fenntarthatóságát nemcsak környezetvédelmi, hanem társadalmi szempontból szem előtt tartotta a kivitelező.
80 milliárdos mulatság
A rekonstrukció során az udvar korábbi, fölszinti elfedése megszűnt, és az épület udvara egy 1320 négyzetméteres üvegkupolát kapott, melynek eredményeképpen egy nagy, világos belső átrium jött létre. Ezenfelül az épület körüli: 2146 m2 közterület szintén felújításra került .
2024-ben a Szabadság téri székház lett az első épület Magyarországon, ami WELL előminősítést kapott.
A MNB 2021. októberében kezdte meg az 1905 óta üzemelő, Szabadság téri székházának teljes rekonstrukcióját. Akkor 54 milliárd forintot szántak a renoválásra, azonban 2023 végén kiderült, hogy újabb 27 milliárd forintot különítettek el a felújításra. Ezzel 80 milliárd forint fölé emelkedtek a költségek.

Fokozatos a visszaköltözés
Az újjászületett Székházban 2025 januárjában megindult az élet: a jegybank vezető testületeinek (Monetáris Tanács, Igazgatóság) aktuális ülései, valamint a Vezetői értekezlet is már a megújult épületben kerültek megtartásra, és a Monetáris Tanács január 28-i kamatdöntő ülésére is több év után ismét az immáron megújult Lámfalussy teremben kerül sor.
A jegybanki szakterületek a következő hónapok során fokozatosan költöznek vissza a megújult Szabadság téri épületbe, illetve az MNB által szervezett szakmai rendezvények új otthona is a megújult székház lesz.

Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Véget értek a tárgyalások, az orosz tisztviselők furcsa javaslatot tettek

Meghan Markle robbant a Netflixen

Földrengés volt Magyarországon, több helyen is érezték

Lehullt a lepel: innen érkezhet olaj Magyarországra

Újabb találkozót szerveznek Ukrajnáról, de új arcokkal

Állampapír: jön a második körös pénzeső

Vigyázat: életmentő gyógyszert vontak ki a forgalomból

Jobb, ha ezzel számol: a One egységesíti az inflációkövető díjkorrekcióját

Csőzik László: „Ha a kormány térdre kényszeríti Érdet, Érdre kényszerítem a kormányt”
