Az MNB felsőoktatási ösztöndíjprogramjai még a 2010-es évek közepén indultak Matolcsy György elnöksége alatt, a jegybank 2014-től kezdve kötött együttműködési megállapodásokat egyetemekkel, majd 2016-ban létrehozta az MNB Intézetet, amely először a Budapesti Corvinus Egyetem, később a kecskeméti Neumann János Egyetem keretében működött. Végül 2024-ben a Metropolitan Egyetemhez integrálták.
Az MNB Intézet mesterképzésében résztvevő hallgatók, akik a METU-val állnak jogviszonyban, az idei szemeszterben azonban már nem kaptak ösztöndíjat, részben a jegybanki költségcsökkentési intézkedések miatt.
A diákok most nyílt levelet írtak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Metropolitan Egyetem vezetőségének, hogy felhívják a figyelmet az ösztöndíjprogram finanszírozásának bizonytalanságára. Az első három félévben az ösztöndíjkifizetés rendben zajlott, azonban a negyedik félévre még nem írták alá a támogatási szerződést, és a záróvizsga időpontja már közel van.
A Facebookon közzétett levelükben a hallgatók azt kérdezik:
- Igaz-e az az állítás, hogy a METU akkor és csak akkor köteles meghirdetni az adott félévre az MNB ösztöndíjpályázatot, ha ennek forrását az MNB az adott félévre kötött támogatói szerződésben biztosítja?
- Igaz-e az az állítás, hogy az MNB-nek nem kötelessége az adott félévi ösztöndíj forrását az adott félévre kötött támogatói szerződéssel biztosítania, hanem megkérheti a METU-t, hogy az ösztöndíjat az MNB-től kapott korábbi forrásból finanszírozza?
A 444.hu úgy tudja, hogy ötven-hatvan hallgató van az MNB Intézet képzésének két évfolyamán, többségük másodéves.
Az ügyre reagálva pár napja az MNB azt közölte: az új vezetés elkötelezett az átlátható és hatékony működés mellett, a jegybank a törvényben rögzített alapfeladatok ellátására összpontosít, az ezen kívül eső tevékenységeket felülvizsgálja és racionalizálja.
A Budapesti Metropolitan Egyetemet az MNB és alapítványa 2022 és 2024 között több mint 2,5 milliárd forint támogatásban részesítette, ezzel a METU az első helyen áll a támogatott oktatási intézmények között. A Magyar Nemzeti Bank álláspontja szerint az elmúlt időszak kiemelt összegű támogatásai lehetővé teszik az érintett ösztöndíj-program finanszírozását
- írták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt